Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Megjelent Steve Jobs életrajza: privát részletek

Mindössze három héttel a halála után megjelent Steve Jobsnak, az Apple alapítójának privát részleteket is tartalmazó életrajza.
A 630 oldalas mű hétfőn került az amerikai boltokba és az előrendelések miatt már megjelenése előtt a bestsellerlisták élére jutott. Kifogytak a könyvesboltok a Steve Jobs-biográfiából Kínában is, és az Amazon kínai oldalának sikerlistáját is a kötet vezeti.

A könyv írója, Walter Isaacson Jobst briliáns gondolkodónak nevezi, aki ötleteivel jelentős befolyást gyakorolt a digitális korszakra. Ugyanakkor a tökéletességet hajszoló férfi képét rajzolja meg, aki kollégáival és barátaival szemben is sértő módon tudott fellépni.

A Simon and Schuster könyvkiadó gondozásában megjelent hivatalos életrajzi kötet megírásában Steve Jobs is közreműködött. Isaacson munkája során negyven interjút készített Jobsszal és több mint száz hozzátartozójával, barátjával, kollégájával beszélt.

A könyv eredetileg novemberben került volna a boltokba, a kiadó azonban Jobs halálát követően előbbre hozta a dátumot. Magyarországon a HVG Kiadó gondozásában jelenik meg a kötet.

Az Apple alapítója október 5-én, 56 évesen hunyt el rákban. A konszern éléről csak augusztus végén vonult vissza.

"Jobs gyakran tűnt úgy, mint aki démonokkal harcol. Tudott karizmatikus és gyakran egyenesen hipnotizáló is lenni, ugyanakkor hideg és brutális is volt" - írja Isaacson.

Hosszú sorokban álltak hétfőn a sanghaji könyvesboltok előtt Steve Jobs kínai rajongói, hogy az elsők közt vehessék kézbe az Apple-alapító biográfiáját. A könyv 21 kínai város 30 könyvesboltjában jelent meg. Egyes könyvesboltokban már pár órával a nyitás után kifogytak a készletekből.

A könyv kínai nyelvű fordítása rekordgyorsasággal, mindössze öt hét alatt készült el. A négy, 23 és 36 év közötti nem hivatásos fordítót július végén, 400 jelentkezőből választották ki, egy háromfordulós internetes verseny eredményei alapján.

A biográfia megjelenése után a kínai kiadó az interneten kérte a fordítás minőségéért aggódó olvasókat, hogy javítsanak, csiszoljanak a jelenlegi változaton. A finomításokat a november közepére tervezett második kiadásba foglalják majd bele - ígérte a Citic Press.

Kínában rendkívüli népszerűségnek örvendenek az Apple termékei, a kelet-ázsiai ország az Egyesült Államok után már a vállalat második legnagyobb piaca.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eladó egy velencei sziget: csak egy ugrás a Szent Márk tér

Eladó a velencei Santo Spirito szigete, de hogy mennyiért, egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Tovább olvasom