Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Meghalt a Fehér tenyér tornatanára

Életének 75. évében hosszas betegség után kedden elhunyt Gheorghe Dinica, Románia egyik legkiválóbb színésze, aki a Fehér tenyér című magyar filmben is játszott.
A művészt három hete kórházban kezelték, több műtéten is átesett, az orvosok azonban így sem tudták meghosszabbítani az életét.
Dinica 1934-ben született Bukarestben. A román színészi szakma egyik legkiválóbb egyénisége 1961-ben végezte el a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemet.

A román főváros színházainak színpadán számos darabban játszott. Csak a bukaresti Nemzeti Színházban több tucatnyi szerepet alakított, de rendszeresen fellépett a budapesti Vígszínháznak megfelelő Teatrul de Comedieben is. Dinicát korán felfedezte a filmes szakma, és már 1963-ban megkapta első szerepét egy román filmben. Az évek során majdnem kilencven nagyjátékfilmben és sorozatfilmben játszott, hiszen megkérdőjelezhetetlen tehetsége miatt a rendezők egyformán kedvelt színésze volt 1989 előtt, de a rendszerváltás után is.
Gheorghe Dinica
Gheorghe Dinica


A Magyarország által Oscar-díjra nevezett Fehér tenyér című filmben ő alakította a keménykezű tornatanárt. Hajdu Szabolcs 2006-os filmjében Dinica alakítása számos kedvező kritikusi értékelést kapott. Legutóbb szintén Hajdu Szabolcs egyik alkotásában szerepelt. A magyar rendező a Marosvásárhely főterén forgatott Bibliotheque Pascal című filmjében dolgozott együtt a román színésszel - utoljára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Madonna most Brazíliában jótékonykodik

Brazíliában is jótékonykodásra készül Madonna, ezúttal a Rio de Janeiró-i szegénynegyedekben élőket… Tovább olvasom