Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Megfejtették a szépség titkát

Kanadai és amerikai kutatóknak nagyrészt sikerült megoldaniuk a szépség körüli rejtélyt. Az, hogy egy arcot szépnek vagy csúnyának érzékelünk, leginkább a szemek, a száj és a fülek közötti távolságtól függ.
A szépség "sarokszámai": a 36 és a 46. Egy női arcot akkor érzékelünk szépnek, ha a szemek és a száj közti távolság pontosan 36 százaléka az arc hosszának, a szemek között mért pedig 46 százaléka az arc fülek között mért szélességének - írják a kutatók a Vision Research című szaklapban.

A kísérlethez a kutatók női arcok fényképeit módosították kis mértékben. A száj, a szemek és a fülek közti távolságokat változtatták meg, az arc alaptulajdonságait azonban meghagyták. Az egyes arcok változatait hallgatóknak mutatták meg, akiknek ki kellett választaniuk, a véleményük szerint legszebbet. Mind a négy kísérlet folyamán a 36/46 aránypárral jellemezhető fényképek kerültek ki győztesként. A szóban forgó arány viszonylag nagy pontossággal megfelel egy fehér nő átlagos arcának a tanulmány szerint.

Az eredmény megmagyarázza azt is, hogy miért változik meg egy ember megítélése olykor, ha új frizurája lesz - közölte a kutatás vezetője, Kang Lee, aki a torontói egyetem professzora. A frizurák ugyanis megváltoztathatják az arányokat - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de). Lee hozzáfűzte, hogy végső soron relatív ez a számszerűsíthető szépségideál. Angelina Jolie például se függőlegesen, se vízszintesen nem rendelkezik az ideális távolsággal. Elizabeth Hurley csak függőlegesen felel meg az ideálnak. Shania Twain kanadai énekesnő viszont minden szempontból eleget tesz az "arany aránynak".

Olvasóink írták

  • 3. Truder 2009. december 27. 15:55
    „Az igazi szépség túlmutat a külsőn,ha üres, csak annyit ér, mint egy kép a falon..
    Ha a külsőn keresztül megnyilvánul a szellem, a szív és a lélek, az a valódi szépség. Mindenféle számítás, gyökvonás nélkül--”
  • 2. mauz 2009. december 27. 00:33
    „Nálam a szépség (hölgy esetén) a melltartó mérettől függ, nem értem, hol itt az összefüggés a szemek, a száj meg a fülek távolságával...”
  • 1. Mankapunka 2009. december 26. 02:47
    „Nem lehet,hogy sokat szívtak az éjjel a fiúk,hogy ezt kitesztelték?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megasztár 5 vs. X-Faktor 1: a TV 2 vagy az RTL győz?

Az RTL Klub ősszel zenés tehetségkutatót indít, a TV2 meg előveszi a Megasztárt. Tovább olvasom