Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Másfél milliárd dollárért kínál holdutazást az amerikai cég

Két nap a Holdon két embernek másfél milliárd dollárért: ezt kínálja egy amerikai cég.
Két nap a Holdon két embernek másfél milliárd dollárért: ezt kínálja egy amerikai cég.

A Golden Spike Company elsősorban az egyes országokat csábítja ezzel a lehetőséggel, de az elől sem zárkózik el, hogy magánszemélyek is éljenek a lehetőséggel. A kormányok számára szóló ajánlat kiemeli, hogy a holdutazás tudományos célokat szolgálhatna, emellett azonban arra is jó, hogy növelje az adott állam tekintélyét.

A céget az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egykori alkalmazottjai működtetik, terveikről csütörtökön számoltak be Washingtonban tartott sajtóértekezletükön. Néhány űrszakértő azonban kételyekkel tekint a projektre. Kételkednek ugyanis abban, hogy a vállalkozás pénzügyi helyzete valóban lehetővé teszi-e a holdutazások szervezését.

A Golden Spike Company elnöke, Alan Stern azonban kitart elképzeléseik mellett. Már vannak is olyan országok - elmondása szerint Dél-Afrika, Dél-Korea és Japán -, amelyek jelezték érdeklődésüket. Egy nagyon vagyonos ember is jelentkezett - fűzte hozzá.

Amennyiben sikerül elegendő befektetőt találni, az első küldetés már 2020-ban megvalósulhatna.

A holdutazás eredeti ára 7-8 milliárd dollár körül volt, később jutottak el odáig, hogy alacsonyabb összegért tudják kínálni - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Olvasóink írták

  • 1. zoldor 2012. december 07. 11:21
    „Ez érdekes lenne, hiszen a holdon hivatalosan 40 éve, 1972-ben decemberén járt utoljára ember (szerintem ez se igaz, nem járt ott senki). Azóta még egy holdjáró robotot sem küldött fel egyetlen ország sem. Valószinűleg azért, mert akkor kiderülne, nem élné túl az ember az ottlétet a sugárzás miatt. A holdnak nincs mágneses tere, és nincs atmoszférája. Egy atombunkerben több méteres betonfallal, ólomréteggel esetleg el lehetne lenni a holdon, de egy szál űrruhában sötétített üveggel... nem. A hivatalos apollo program résztvevők sem sűrűn mutogatják magukat, pedig még élnek egy páran. Például Buzz Aldrin, a második ember a holdon. Mikor láthattuk utoljára tv-ben? Pedig él és virul.
    Szerintem az ilyen hírekkel próbálják menteni a hazugság a "tekintélyét", de azért rögtön hozzáteszik hogy "néhány űrszakértő azonban kételyekkel tekint a projektre", bla bla bla”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Készülnek a világvégére a bolgárok

Konzervek, gyertyák, tészták, zacskós levesek, leveskockák és ásványvizek a legkelendőbbek. Tovább olvasom