Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Már tizenöten pályáztak a hamelni patkányfogó posztjára

A patkányfogók üdvözlik a turistákat, idegenvezetést tartanak, és rendezvényeken alakítják a mondabeli figurát.
Eddig öt patkányfogó dolgozott Hameln városában, ketten azonban szögre akasztották tollas kalapjukat. A két mellékállás - valamint talán továbbiak - betöltésére a város január közepén írt ki pályázatot - mondta el Harald Wanger, az alsó-szászországi település turisztikáért felelős vezetője pénteken.

Napjaink patkányfogója.
Napjaink patkányfogója.

A patkányfogók üdvözlik a turistákat, idegenvezetést tartanak, és rendezvényeken alakítják a mondabeli figurát. Az is előnyt jelent, ha a mesebeli alakhoz hasonlóan játszanak fafúvós hangszeren: a legtöbb mostani pályázó, köztük három nő, ezt teljesíti is. A jelentkezési határidő február közepe.

A legrégebbi fennmaradt kép a patkányfogóról. A vízfestményt 1592-ben készítette Augustin von Moersperg a hamelni templom ablakán levő ábra alapján.
A legrégebbi fennmaradt kép a patkányfogóról. A vízfestményt 1592-ben készítette Augustin von Moersperg a hamelni templom ablakán levő ábra alapján.


A történet szerint a 13. században élő hamelni patkányfogó fuvolajátékával a Weser folyóba terelte a városban élő patkányokat. Miután azonban a városi elöljárók megtagadták tőle a fizetséget, zenéjével a gyerekeket is kicsalogatta a városfalon kívülre, és soha többé nem találtak rájuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színésztársai búcsúztatták Philip Seymour Hoffmant New Yorkban

Meryl Streep, Cate Blanchett, Ethan Hawke, Amy Adams, Ellen Burstyn és Spike Lee vettek végső búcsút a vasárnap holtan talált Philip Seymour Hoffmantól. Tovább olvasom