Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Május 7-től a teljes Breaking Bad sorozatot vetíti az AMC

Az egyre több AMC saját gyártású ikonikus sorozatot bemutató csatorna most minden idők egyik legtöbb díjjal elismert televíziós sorozatát tűzi műsorára. Ráadásul a Breaking Bad a számtalan díj mellett 2014-ben ért fel a csúcsra: a sorozat elnyerte a legjobb drámai tv-sorozatnak járó Emmy-t és Arany Glóbuszt.
A Breaking Bad május 7-én indul, este 22:00 órakor, az első évaddal.


A folytatás
Ebben az évben egyre több AMC saját gyártású sorozatot mutat be az AMCNI CE a régióban, mindössze 24 órával az egyesült államokbeli premiert követően. Júniusban érkezik a ’80-as években játszódó drámasorozat, a ’Halt and Catch Fire – CTRL nélkül’ új évada, Lee Pace-szel a főszerepben. Majd, ahogy korábban bejelentette az AMC Global, a televíziózás egyik legnagyobb érdeklődéssel várt újdonsága, a ’Fear The Walking Dead’ világpremierjére kerül sor nyár végén, minden AMC csatornán, így Magyarországon is. A legutóbbi hír szerint pedig az AMC Global az idei év végére időzíti az ’Into the Badlands’ bemutatóját az AMC-n.


A ’Breaking Bad’-ről

Walter White (Bryan Cranston) egy átlagos középiskolai kémiatanár. Új-Mexikóban él várandós feleségével és középiskolás korú fiával. Hogy eltartsa családját, Walter másodállást is vállal egy autómosóban. Az 50. születésnapján az orvosok tüdőrákot diagnosztizálnak nála. Maximum egy-két éve lehet hátra, ezért úgy akar gondoskodni családjáról, hogy egy volt iskolai tanítványával metamfetamint kezd gyártani. Korábbi élete minden morális szabályát, valamint a törvényeket is gátlástalanul áthágva a bűnözők közt igazi lángelmévé, véres kezű drogbáróváválik.


2008-as premierje óta a ‘Breaking Bad’ számtalan díjjal és jelöléssel gazdagodott. Az összesen 16 Emmy-díj és 58 Emmy-jelölés között a ‘Breaking Bad’ a legjobb drámai tévésorozat lett 2013. után 2014-ben is. Nyert két Peabody-t, 2008-ban és 2013-ban. Walter White megformálásáért Bryan Cranston négyszer, 2008, 2009 és 2010 után tavaly is elnyerte a drámai televíziós sorozatban a legjobb férfi főszereplőnek járó Emmy-t. 2014-ben a sorozaté lett az Arany Glóbusz a drámai televíziós sorozatok között, Bryan Cranstont pedig ugyanebben a kategórában a legjobb férfi főszereplőnek választották. A Breaking Bad összesen 110 televíziós díjat söpört be, és 262 jelöléssel büszkélkedhet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Porschét kap szülinapjára George Clooney

A világhírű amerikai színész és rendező szerdán ünnepli 54. születésnapját. Tovább olvasom