Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Majkáék dala az első magyar közösségi slágerlista vezetője

A weben fogyasztott magyar zenei tartalmak népszerűségét mostantól hivatalosan is mérik - jelentette be a zene ünnepe alkalmából az Artisjus Egyesület.
Az első magyar közösségi slágerlistán a televízió csatornák műsoraiból ismert arcok vagy korábbi valóságshow-szereplők állnak az élen. Az év első öt hónapjában feltöltött zenei tartalmak között a legnézettebb - 7,4 millió megtekintéssel - Majka&Curtis&BLR Belehalok című produkciója - közölte az egyesület sajtóirodája.


A lista negyedévente frissül. A hazai alkotók érdekeit képviselő Artisjus Egyesület a zene ünnepe alkalmából publikálta az első hivatalos magyar közösségi slágerlistát. A legerősebb műfaj 2012 első felében a rap, amely a top 10-ből hét zenei videót jellemez.

Március óta a hazai zenészek, szerzők, alkotók is számíthatnak arra, hogy a YouTube-ra feltöltött alkotásaik után megkapják az őket megillető díjakat - jegyezte meg az Artisjus -, a YouTube.hu reklámbevételei alapján fizetett szerzői díjat az egyesület eljuttatja a dalszerzőknek. Ez a bevételi forrás egyelőre még gyerekcipőben jár, hiszen a legális online szolgáltatásokból származó bevételek a hazai szerzők jövedelmének kevesebb mint 1 százalékát teszik ki.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Ma közvetlen megbízással mintegy tízezer magyar szerző jogait kezeli, ezenkívül a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként.

A slágerlista

1 Majka & Curtis & BLR - Belehalok
2 Plazma - Baszni tudsz
3 Young G - Játssz velem
4 Punnany Massif - Élvezd
5 Stereo 2.0 Feat Players - Mielőtt elmennél
6 Plazma - Ments meg
7 MC DC Feat. Cecília K-S. - Cseppje a tengernek
8 Muri Enikő - Késő már
9 Fluor - Hello, nyár!
10 Deniz Feat. Palej Niki - A hazám

Olvasóink írták

  • 3. elemér 2012. június 22. 01:50
    „Nekem nagyon tetszett meg a Quimby is. Többieket még nem halgattam. A szöveg tetszett legaláb annyira mint a zene.”
  • 2. LordByron 2012. június 21. 20:14
    „Ezek szerint elkeserítően alacsony a magyar társadalom kulturális színvonala... Ebben mindössze egy értékelhető dal van, mégpedig a 4. helyen álló Punnany Massif - Élvezd c. száma. Egyébként pedig szerintem hibás a lista, ugyanis a Csík Zenekar Most múlik pontosan c. Quimby feldolgozását már több mint 8,5 millióan nézték meg a YouTube-on.”
  • 1. apokalipszis 2012. június 21. 12:51
    „Hiába no ,sz.rból is lehet várat építeni!))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos baki a Híradóban

Oltári baki hangzott el az RTL Klub Híradójában kedd este. Erős Antónia ugyanis tévesen halottként… Tovább olvasom