Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 19°C | 30°C Még több cikk.

Magyarországon forgat a Szex és New York sztárja

Ismét Magyarországon forgatnak filmet Ken Follett könyvsikeréből: Az idők végezetéig című művéből készülő sorozat munkálatai július 11-én kezdődnek Etyeken, a Korda Filmstúdióban.
A katedrális című klasszikus folytatásából készülő szériában szerepet vállalt a Szex és New Yorkból ismert Cynthia Nixon, valamint Miranda Richardson angol színésznő is. Az idők végezetéig rendezője Michael Caton-Jones, akinek munkásságát többek közt olyan filmek fémjelzik, mint a Memphis Belle és az Ez a fiúk sorsa.

A nemzetközi koprodukcióban készülő televíziós sorozatot négy részesre tervezik, a bemutatóra 2012-ig kell várni. A projekt költségvetése 44 millió dollár, Magyarország mellett Ausztriában és Szlovákiában is forgat majd a stáb.

Az idők végezetéig című könyv 2007-es megjelenése után több országban is hónapokon át a sikerlistákon szerepelt. Előzményét, A katedrálist is filmvászonra vitték, a 40 millió dollárból készült sorozatot, amelyet szintén részben Magyarországon forgattak, 2010-ben mutatták be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs bizonyíték a mobiltelefon rákkeltő hatására

Nincs bizonyíték arra, hogy kapcsolat volna a mobiltelefonok használata és az agydaganatok között… Tovább olvasom