Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Magára hagyott kutyát mentettek ki Lengyelország legmagasabb pontjáról

Egy magára hagyott kutyát mentettek ki a hegymászók Lengyelország legmagasabb pontjáról.
Anna Plaszczyk állatjogi aktivista szerint a fekete-barna keverék kutya nem juthatott fel egyedül a szlovák-lengyel határon található Tengerszem-csúcs 2500 méter magas északnyugati ormára - ez Lengyelország legmagasabb pontja -, hanem valószínűleg azért vitték fel és hagyták magára, hogy elpusztuljon.

Mint elmondta, ez valódi "halálos ítélet" volt az állat számára, ezért arra kér minden szemtanút, hogy jelentkezzen, az ügyészektől pedig azt várja, hogy állatkínzás lehetséges vádjával indítsanak eljárást.


Egy csapatnyi hegymászó pénteken talált rá a megrémült állatra, amelyet kötelek és láncok segítségével hoztak le sziklás-jeges hegycsúcsról. Dariusz Slaby, a mászók egyik szerint a magas-tátrabeli mentőakció nagyjából tíz órát vett igénybe.

Egy másik mászó, Krystian Panczuk a TVN24 lengyel hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy csapatával értesítették a lengyel hegyimentőket, ők azonban nem voltak hajlandóak segíteni, mondván, csak emberek mentésével foglalkoznak.

A barna szemű kutya a Rysa nevet kapta, és most új gazdára vár.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nógrádi Schwarzeneggerként emlegetik Győzikét

A showman elképesztő változáson esett át, mintha kicserélték volna. A pocak és az úszógumi már a… Tovább olvasom