Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Legyőzte a betegség, elhunyt Bajor Imre

Szerdán reggel végleg lehunyta a szemét a Kicsihuszár - írja a borsonline.hu.
Bár emberfeletti küzdelmet folytatott a rákkal, végül elvesztette a csatát: Bajor Imre szerdán reggel meghalt.


A Bors két forrásból is megerősített információi szerint a színész-humoristának, aki hónapok óta agydaganatban szenvedett, már kedden rettenetes fájdalmai voltak, ezért is került újra kórházba, ahol - bár az orvosok mindent megtettek érte - örökre lehunyta a szemét.

Imre halála sokkolta a családját, a barátait és a kollégáit is, hiszen a hírek még az elmúlt órákban is arról szóltak, hogy jobban van.

A színész mindent megtett a gyógyulása érdekében, a hagyományos orvoslás mellett alternatív gyógymódokat is kipróbált, de sajnos hiába.

A művész haláláról szóló sajtóhíreket megerősített az MTI-nek Hegedűs László, a család ügyvédje.  

Hozzátette: Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban  érte a halál, temetéséről később intézkednek. 

Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten. Színi pályáját 1976-ban az Állami Déryné Színháznál kezdte gyakorlószínészként. 1984-től kisebb szerepeket játszott a színházban, innen 1989-ben szerződött a Játékszínhez, 1999 óta szabadúszó. Főbb színpadi szerepei: Beck (Zsolt: Erzsébetváros), Bill (Maugham: Örökké téged), dr. Spórum (Molnár: A jó tündér), Miska, a lovászfiú (Szirmai: Mágnás Miska).

A közönség a Szomszédok című teleregény Oli nevű fodrászfiújaként ismerte és szerette meg. Itt hangzott el az általa kitalált köszönés, a "Csóközön", amely olyan nagy tetszést aratott, hogy országjáró önálló estjének is ezt a címet adta. Bajor Imre a kilencvenes évektől elmaradhatatlan résztvevője volt a Rádiókabaréknak, nagy sikerű magánszámának refrénjét máig emlegetik: "Én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó".

Szerette a filmezést is, ő játszotta a főszerepet a harmincas évek két nagy sikerű filmvígjátékának új változatában, a Meseautóban (2000) és az Egy szoknya, egy nadrágban (2005). Tímár Péter 2004-es Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnereként bolondozott.

A művész 1999-től rendszeres vendége volt az RTL Klub Heti Hetes című humoros műsorának. Az ezredfordulóra az ország egyik legnépszerűbb komikusa lett. Művészetét díjakkal is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Közismert sztár volt, magánélete nyitott könyv voltak a rajongók számára. Évekig élt együtt Hámori Eszter színésznővel, két gyermeke anyjával. Fellépései előtt egész életében lámpalázas volt, mert fontosnak tartotta, hogy minden este megnyerje a közönség szívét. A fellépés előtti stresszről így nyilatkozott: "Ha már nem lenne, akkor abba kéne hagynom a pályát".


Bajor Imre derűs, mindig felkészült, nagy munkabírású művész volt - emlékezett az MTI-nek a szerdán elhunyt művészre Horváth Ádám rendező, a Szomszédok című teleregény író-rendezője.

Bajor Imre Oli, a fodrász szerepét játszotta a sorozatban, itt hangzott el az általa kitalált köszönés, a "Csóközön", amely olyan nagy tetszést aratott, hogy országjáró önálló estjének is ezt a címet adta.

Horváth Ádám elmondása szerint minden napra, amikor együtt forgattak, szívesen emlékszik vissza. Felidézte, hogy Frajt Edit színésznő meghívására nézte meg a Hyppolit, a lakáj 200. előadását és ebben látta Bajor Imrét.

"Ekkor határoztam el, hogy erre a színészre muszáj kitalálni egy figurát. Így született meg Oli úr, aki a maga furcsaságával együtt nagyon népszerű lett" - fogalmazott a Kossuth-díjas rendező.

Mint mondta, Bajor Imre ezzel a szereppel lett igazán népszerű és ismert. "Ezért kaptam tőle egy kazettát, amire az van ráírva, hogy második szülőapámnak örök szeretettel és hálával". Véleménye szerint Bajor Imre a munkán kívül inkább visszahúzódó ember volt, ezért is élt szívesebben vidéken, de nagyon szerette a társaságot, ilyenkor mindig ragyogott és jókedvű volt.

Litkai Gergely, a Dumaszínház főszerkesztője arról szólt, hogy sokat dolgozott együtt a Rádiókabaréban Bajor Imrével, aki nagyszerű komikus volt. "Több generáción áttekintve, hozzá hasonlót nehezen fognak találni" - hangsúlyozta.

Visszaemlékezett arra, hogy Bajor Imre mindig támogatta a fiatalabb pályatársakat, előadta írásaikat, segítette beilleszkedésüket. "A karrieremet kicsit neki is köszönhetem, szinte végigkísérte humorista pályafutásomat a kezdetektől" - fogalmazott Litkai Gergely. A Bajor Imre játszotta karakterek közül kiemelte Ede bácsit (Én, a Gyula meg a Tóth Ottó), Oli urat és a Falugyűlés tanárnőjét, amelyek "mind meghatározóak voltak" Bajor Imre pályafutásában.

Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mundruczó Fehér istenével nevezünk az Oscarra

Magyarország Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjét nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra. Tovább olvasom