Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Lányfuttatók rabolták el Alekosz Veronikáját: pisztolyt fogtak a fejéhez

Pisztolyt fogtak a fejéhez, elrabolták és egy kuplerájban tartották fogva Alekosz exmenyasszonyát. Veronika még vőlegényének sem mesélte el titkát, ami miatt pszichológus kezelte.
Különös információ került a Bors birtokába. Egy rendőrségi feljelentés szerint Alekosz exfeleségjelöltje, Veronika egy prostitúcióval kapcsolatos ügybe keveredett. Lapunk munkatársa természetesen a tizenkilenc esztendős lányt is megkérdezte az igazságról, aki erre válaszul legféltettebb titkát mesélte el. A szilikonszájú szépség állítja: két esztendővel ezelőtt, mindössze tizenhét évesen elrabolták - írja a Bors.

– Egy barátnőmnek kellett találkoznia egy férfival, de nem tudtam, miért – elevenítette fel a szörnyű napot munkatársunk kérésére. Ami ezután következett, akciófilmbe illik.

– A várt férfi autóval érkezett, kiszállt, bemutatkozott. Beültünk a kocsiba, ahová hirtelen beugrott még egy nő. Bezárták az ajtókat, elvették a cuccainkat és pisztolyt fogtak ránk. Hirtelen gázt adott a sofőr, elhajtott velünk, majd pedig felvonszoltak minket egy Teve utcai lakásba. Ott mondták el, hogy a találkozóra a barátnőm ismerősét várták, aki tartozik nekik. Engem bezártak, a barátnőmet meg elvitték, hogy előkerítsék a keresett lányt. A lakásban mások is voltak, prostituáltak. Előkerítették a csajt, majd visszajöttek vele. A végtagjait megcsonkították, prostitúcióra kényszerítették, kitették a fóti útra, borzalmas volt. De nem mi kellettünk nekik, hanem ő. Haragudtak rá, tartozott nekik. Ő tette a feljelentést is, ebből lett a rendőrségi ügy – mondta Veronika.

A Bors cikkét megtalálja itt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetben meghalt a Jackass sztárja

Meghalt autóbalesetben Ryan Dunn, a popkultúra "félbolond kaszkadőrtársaságaként" ismert… Tovább olvasom