Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Láncfűrésszel tört-zúzott a kocsmában

Láncfűrésszel tört-zúzott egy férfi pénteken késő este egy Bács-Kiskun megyei presszóban - senkinek sem esett baja, a berendezésben azonban tett kárt az agresszív férfi. A rendőrök már őrizetbe vették és eljárás indult ellene.
A nem mindennapi eset karácsony másnapján, azaz pénteken este történt. Egy férfi egyik társával bement az egyik ballószögi presszóba, ahol belekötöttek két vendégbe. Miután a helyiség tulajdonosa megpróbált közbelépni, egyikük egy biliárdgolyóval próbálta megdobni, igaz, sikertelenül. Ezután mindketten elmentek. Az egyik férfi azonban körülbelül félórával később visszament az italozóba, kezében egy működő láncfűrész volt. Először az előtérben hadonászott csak, majd az egyik asztaltársaságra támadt.

A vendégeknek sikerült a hátsó kijáraton kimenekülni. A férfi ezután a láncfűrésszel összetörte az asztalon lévő poharakat és hamutartót, végül az asztalból is kivágott egy darabot. A tombolást az épület előtt is folytatta: belevágott a presszó előtti fakerítésbe, ám ekkor a láncfűrész lánca elszakadt, így azt ki tudták csavarni a kezéből. A 31 éves férfit a kecskeméti rendőrök garázdaság miatt őrizetbe vették - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Rákosi Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Olvasóink írták

  • 1. Catherina 2008. december 27. 15:28
    „Mert bezárták a diliházakat, túl sok idióta mászkál közöttünk! :) Vagy már mindegy, kint vagy bent? Mindenki nem férhet be! Ilyen ez a világ, eygre több az őrült....mindenki....mindenki....mindenki...előbb vagy utőbb.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén többen haltak meg tűzeset miatt, mint tavaly

Idén karácsonyig 136-an, vagyis nyolccal többen haltak meg tűzeset miatt, mint tavaly; a vaklármák… Tovább olvasom