Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Lady Gaga koncert Budapesten!

The Monster Ball Tour elnevezésű körút keretében november 7-én a Papp László Budapest Sportarénába érkezik Lady Gaga, akit bátran lehet jelen pillanatban a világ első számú mainstream popikonjának nevezni.
A koncertsorozat május 7-én indul Stockholmban és német, holland, belga, francia, angol helyszínek követik, valamint egy észak-amerikai turné, ami után az erősen megosztó énekesnő ősszel visszatér Európába, és október 13-tól egy újabb szériát láthat a közönség.

Hűen Lady Gaga teátrális tulajdonságához, valamint újító és kreatív szelleméhez, az ígéretek szerint a bulik kitolják az élő koncert élményének határait, a rajongókat egy még látványosabb és elképesztő showban részesítve, mint amit az eddigi koncerteken tapasztalhattak.

A kritikusok világszerte lelkesednek a turnéért, amelyet Gaga egyszerűen csak „az első pop-elektro opera"-nak nevez. A The Sun „lélegzetelállító dolog"-nak hívja, és „a legjobb shownak, amit idén láthatsz". A londoni Independent az írja: „Gaga-nak sikerült, s ezért most az egész pop világ meg akarja lovagolni Gaga diszkó rúdját".

Radio City Music Hall-béli fellépése kapcsán a New York Times így méltatta: „a koncert állandóan gondoskodik egy-egy értékes pillanatképről, hol egy sci-fi tablóról, hol egy szűk, csillogó kosztümről. De az őt körülvevő külsőségeknél még sokkal jobb az, amit Lady Gaga csinál."

Április 30-án, délelőtt 10 órától indul a teljes körű értékesítés a www.livenation.hu oldalon keresztül, valamint a Ticket Express és az Eventim országos hálózatában.

A Budapest Sportarénában 2010. november 7-én megrendezésre kerülő koncertre 4 különböző kategóriájú ülőjegyet valamint állójegyeket lehet vásárolni.

Forrás: www.langologitarok.blog.hu, www.metropol.hu  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha mosolyogsz, tovább élsz

A hosszú élet titka: a mosoly. Minél szélesebb valakinek a mosolya, annál tovább fog élni, mutatott… Tovább olvasom