Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 1°C Még több cikk.

Kritika: Black Mirror 4. évad - középpontban az ember

Figyelem!

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

December 29-én startolt Charlie Brooker antológiasorozatának 4. évadja a Netflixen. Témáit tekintve talán ez korunk egyik legfontosabb sorozata, és társadalom-, fogyasztói kultúra- valamint rendszer kritikájával méltán tölti be azt a rést, amit egykoron televíziós közszolgálatnak hívtak. A súlyos problémák felvetésétől az új évad sem mentes.
A Black Mirror által megfogalmazott alternatív, disztópikus jövő talán sosem volt annyira távoli, mint azt a néző remélni merte, és talán sosem szólt annyira a technológiáról, mint inkább annak felhasználóiról, rólunk. Ezt a 4. évad is nagyon jól mutatja. Az első részben kapott, Star Trek-re hajazó alternatív valóság már egy küszöbön átlépett problémát boncolgat, s az ebben az epizódban meglebegtetett technológia sem mint a gonosz eszköze mutatkozik meg, inkább afféle nagyító vagy tükör, melyben az adott jelenség más szempontjai is fényt kapnak.
 
Az Arkangel című részben debütált a sorozat első női rendezője, Jodie Foster. A rész maga nem rugaszkodott el annyira korunktól, mint az előző, itt a technika helyett jelenünk, társadalmunk egy másik nagy, és egyre nagyobb teret hódító találmánya lett előtérbe helyezve: a safe space. Túlzott szülői aggódásba lett ágyazva az, hogy milyen károkat is okoz, ha életünk a „biztonságos térbe" zárva mentes mindennemű traumától, elsősorban mekkora gátja ez a személyiség fejlődésének, majd mások megértésének és elfogadásának. A rész az egyéni tapasztalás fontosságát hangsúlyozza, hiszen minden dolog, csak az emberben, saját magában leszűrve nyeri el értelmét.
 
Az évad legsötétebb részének talán a Crocodile mondható. Itt a technika elenyésző, csak a krimi szál felgöngyölítésében van szerepe, az igazi hangsúly a főszereplő Mia Nolan (Andrea Riseborough) lelkén van, melynek szorongató sötétségével kiváló összhangban van a nyomasztó havas táj hideg üressége. A múltból felsejlő árnyak miatt kerül veszélybe Mia jövője, aki a bűneiről számot adni képtelen, s szalad a talán lehető legkegyetlenebb végkifejlet felé. A rész eléggé lassan jut el a katarzisig, ez alatt gyakran válik unalmassá, vontatottá, ám a vége párperc a fotelbe szögez és kárpótol.
 
Csúcspontra egyértelműen a negyedik résszel, a Hang the DJ-vel ér az évad. Az epizód egy olyan világot fest le, ahol a nagytestvér irányítása alatt zajló szimulációk során, és az azokból nyert tapasztalatok alapján dől el 99,8% pontossággal, hogy kinek ki az igazi. A történet kiválóan reflektál a modern párkeresés problémáira, mutatva korképet és sejtetve a monogámia végnapjait.
 
A Metalhead lett az évad leggyengébb része. Ez egy posztapokaliptikus világban játszódik, melyet a készítők már a legelejétől, a színek hiányával tesznek nyilvánvalóvá. Itt menekülnek hőseink több-kevesebb sikerrel a nyomunkban loholó robotkutyák elől. Talán a nézőnek a dolog heideggeri belevetettsége miatt kellene feszültséget éreznie, hiszen semmilyen felvezetést nem kapunk arról, hogy mi történt a világgal, és a szereplők célja is csak a rész végén lesz nyilvánvaló. Ám a hatást valahogy nem sikerül elérni, így csak egy lassan lefolyó menekülős horrort kapunk. A vége lecsengés azért adhat némi kapaszkodót, és nagyobb fantáziával üzenet is képzelhető a részbe.
 
A függöny a Black Museum után gördül le. Talán az előző rész miatti kárpótlás gyanánt itt egyből három történetet is kapunk, három nyomasztó, és sötét történetet. Üzenetekben itt sincs hiány, és a történetek is elég kreatívra és kellően megrázóra sikeredtek ahhoz, hogy megviseljék a nézőt, ám a lapos csavarok után az évadokon átívelő visszatérő elemek, hiába kerülnek új kontextusba, elveszítik hatásukat.
 
Bár a színvonal esett az előző évadokhoz képest, – lássuk be, nehéz is lett volna túlszárnyalni őket – mégis egy többnyire jól összerakott, és széles perspektívából merítkező, releváns problémákat feszegető szériát kaptunk. A technika most egy kissé háttérbe szorult, ami nem is baj, hiszen így égető súlyosságával még közelebb került hozzánk az a világ, ami a Black Mirror maga.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Váczi Gergely: Hatalmas a híréhségem - interjú

A reggeli és déli hírműsor helyett már az esti Tényekben láthatjuk Váczi Gergelyt,hétvégenként Andor… Tovább olvasom