Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Kötődő nevelés, jóleső közelség

Poklok poklát járták, mire elaludt a gyerek, fájt a szoptatás, és Noémi inkább bealudt a cicin, mintsem jóllakott volna, ahogy azt az ezzel foglalkozó (nagy)könyvekben írják.


Dr. Büki Andrea, az édesanya hihette volna magáról, hogy rossz anya, valamit nagyon elszúrt, ő azonban figyelt, tanult, és leginkább a gyermekében és az érzéseiben hitt.

– Könyvet írt a kötődő nevelésről, miért? Egyáltalán miért tartotta fontosnak, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos kudarcait és örömeit másokkal is megossza?

– Noémi születésekor gyakorlatlan szülők voltunk. Bármit csináltunk, a lányunk sírt, csak sírt. Rengeteg jó tanácsot kaptunk a szülőktől, ismerősöktől, a védőnőtől, de semmi. A helyzet mit sem változott. Noémi egyszerűen úgy érezte jól magát, ha a közelében voltunk, így jóformán minden háztartási munkát fél kézzel végeztünk. Egy idő után nem néztük az órát, hanem egyszerűen a gyerek igényeit vettük figyelembe, s a kézikönyvek helyett a kisbabánk jelzéseire figyeltünk.

Sírás helyett mosolygás

– Mennyire jött ez be az első, majd pedig a második gyereknél?

– Határozottan egyszerűbbé vált a dolgunk, mert a síró gyermekünk helyett egy mosolygós, kiegyensúlyozott kislánynak örülhettünk, akinek időközben a kishúga, Amira is megérkezett. Az azonban nálunk is teljesen igaz, hogy a második gyereknél sokkal lazábban vettük az akadályokat, nem csináltunk különösebb ügyet az időből, a helyből, az elvárásokból...

Finoman megfogalmazni

– Na, ez utóbbi érdekelne igazán, hiszen annyifelé várják tőlünk a megfelelést: jó munkaerők, jó anyák, jó háziasszonyok legyünk. Ennélfogva a többség meg akar felelni a párjának, a gyerekének, a családjának, az anyósnak, no és saját magának is.

– Tévesek ezek az elképzelések, hiszen ha jól magunkba nézünk és megpróbálunk a környezetünk elvárása felé menni, az nagyon nehéz, és nem biztos, hogy a miénk. Ezért elsősorban én magamra hagyatkozom és a gyerekem igényei határozzák meg a mindennapjainkat. A környezetnek pedig megmondom finoman, hogy ez a mi gyerekünk, mi így csináljuk, nekünk ez jött be. Csak jól kell fogalmazni, sok esetben be kell csomagolni a mondandót, akkor biztos megértik, ugyanakkor nem is bántó. Megéri, ha mindezt vállaljuk.

Dr. Büki Andrea gyermekpszichiáter kisebbik lányával, Amirával
Dr. Büki Andrea gyermekpszichiáter kisebbik lányával, Amirával

– Továbbmegyek: emiatt lehet annyi depressziós, magába forduló nő, aki abszolút „hepit" várt a szüléstől, a kisgyermekneveléstől és csalódnia kell, mert a babázás nem csak a röpködésről meg az örömködésről szól.

– A gyermeknevelés sok esetben jóval nehezebb feladat, mint a munkahelyen eltöltött, akár egész átdolgozott, stresszes nap. Többek közt ezért van ennyi „depis" anyuka, mert valahol előbb-utóbb szembesülniük kell ezekkel a nehézségekkel. A másik: minden születés egy lényeges életesemény, és (mint minden ilyen) rendesen megborítja az embert, ha nem stabil pszichésen. Ha vannak barátok, ismerősök, akikkel lehet beszélni erről, önmagában már az is nagy segítség.

Apuka is gyesre ment

– Önnek ki vagy mi segített?


– Szerencsém volt, mert a férjem mindenben partner volt, és soha nem éreztem azt, hogy egyedül vagyok. Ezért roppant hálás is vagyok neki. Egyéves volt a nagyobbik lányunk, amikor a párom ment el gyesre, én pedig dolgoztam, s ma is egy héten egyszer bent vagyok a klinikán. Ez az időszak megváltoztatta a gyerek és az apja közötti kapcsolatot, hiszen tényleg egymásra voltak utalva minden gonddal, problémával, ugyanakkor az örömökkel is.

Fontossági sorrend

– A kisgyermekes anyák örökké egyensúlyoznak a munkahely, később a bölcsőde, az óvoda, majd a háztartás között. Önnek ez mindig sikerül?


– Jaj, dehogy! Ezért állítok fel az életemben fontossági sorrendeket. Én is szeretném, ha ragyogna a lakás, tele lenne a hűtő, háromfogásos ebéddel várnám otthon a páromat, de nem ez a lényege az otthonlétnek, a babázásnak. Alább kell adni a házitündéri elképzeléseinket! Nekem például a hordozás segít abban, hogy a babával a hátamon végzem a házimunkát: vasalok, főzök, vagy épp ami jön.

˝Összezuhantam. Nem éreztem semmit, csak azt, hogy nagyon fáradt vagyok, hogy semmit nem akarok, csak aludni, de vagy három napig egyfolytában. Csak hallgasson el ez a nyivákoló kis macska, mert mintha késsel hasogatnák a szívem, ha hallom, hogy sír.

– Ó, de szar anya vagyok! – gondoltam. – Itt van ez a szép gyerek és nem érzek semmit, csak aludni akarok. Odavettem magam mellé az ágyba, mert olyan jólesett közel lenni hozzá és mert a kis műanyag lavórágyban csak kapálózott alvás helyett. Másnapra – amikorra pár órát sikerült azért pihenni – tértem magamhoz annyira, hogy elöntsön a lányom iránt érzett szeretet. Akkor kicsit megnyugodtam, hogy mégis normális vagyok, hiszen szeretem...˝

(Részlet a Svédországban élő gyermekpszichiáter, dr. Büki Andrea „Ölelj át!" című könyvéből.)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobb vagyok, mint Bridget Jones

Blogsorozatot indítottuk, ahol nap mint nap nyomon követhetjük, a mi Bridget Jonesunk, Hajsza Kata… Tovább olvasom