Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kommandósok csaptak le a nyuszilányra! - fotógalériával

Újabb pokoli napokat élt át Kustánczi Lia. Két hete kommandósok csaptak le rá, mert a gyanú szerint párja zsarolási ügybe keveredett, most pedig imádott kutyája, Roni tűnt el, miközben épp költözött a rossz emlékű Andrássy úti házból.

– Éjjel kettőkor hordtam a csomagjaimat a garázsba, a csivavám pedig mellettem szaladgált. Egy lakó éppen hazaért, és kinyitotta a garázsajtót, amikor a kutyus egy pillanat alatt kiszökött. Egész éjjel kerestük, 900 darab plakátot helyeztünk el a környéken, de sokáig nem történt semmi. Pedig százötvenezer forintot ajánlottam fel annak, aki visszahozza a kedvencemet – mesélte Lia, aki két éve 75 ezerért vásárolta a kiskutyát. A kitűzött díj végül meghozta az eredményt – mint egy akciófilmben.


Kustánczi Lia a barátnőivel, a kutyájával és legfőképpen lengén öltözve. Képek: Blikk, Playboy.

– Egy nyilvános fülkéből hívtak, és érdeklődtek, hogy biztos-e a pénz, mert akkor találkozhatunk. Öt perc múlva csörögtek ugyanarról a számról, hogy 15 percen belül legyek egy sörözőben. Útközben egy nő mellém szegődött, és bekísért a sörözőbe. Azonnal azt kérte, hogy mutassam meg a pénzt. Miután átadták a kutyusomat, megkértek, hogy még tíz percig ne hagyjam el a sörözőt – mondta Lia a Blikknek, aki boldogan ölelte magához kis kedvencét, aki egy falatot sem evett, míg távol volt gazdájától.

Olvasóink írták

  • 10. k 2009. április 24. 23:39
    „huuuuuuuuuuuu mekkora kaland.
    megint egy megélhetési celeb.
    4. omm szívemből szoltál.”
  • 9. fergi 2009. április 24. 07:42
    „Omm teljesen igazad van!!!! Egyetérek! Ennyi a hozzászólásom.”
  • 8. Szilágyi_Zsolt 2009. április 22. 21:07
    „A "patkány" jelzőt csak mint méretbeli viszonyítási alapot értettem. Esetleg neked is ilyen kutyautánzatod van, hogy ennyire felizgultál attól, amit mondtam?”
  • 7. comet 2009. április 22. 20:07
    „a kép a kommandós akció után, vagy a kutyus eltűnésekor készült. Lia tekintete alapján ez is az is lehet.”
  • 6. whitepower 2009. április 22. 19:50
    „A patkány max Te vagy,köcsög!”
  • 5. Szilágyi_Zsolt 2009. április 22. 10:48
    „Ez a rusnya kis patkány került 225 ezer forintba? A cikk alapján azt hittem, a kutyája tűnt el. Ennél az esetnél már csak a "megtaláló" leplezetlen, pénzéhes mohósága a szánalmasabb.”
  • 4. omm 2009. április 22. 10:06
    „leszarom,
    vastagon leszarom”
  • 3. Truder 2009. április 22. 09:30
    „Ez valóban POKOLI szánalmas.............”
  • 2. meoo1 2009. április 22. 09:06
    „napok óta gyógyszerrel aludtam, és így is többször felsírtam az éjszaka...
    istennek hála, meg lett a kis vakarcs...
    következőre Lia veszíti el saját magát rakodás közben . Vajon a kutya is próbálkozik majd plakátokkal...”
  • 1. lacim6 2009. április 22. 09:02
    „most pedig imádott kutyája, Roni tűnt el, miközben épp költözött a rossz emlékű Andrássy úti házból. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ a ku.va anyátok”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldogok a holland gyerekek

Egész Európában Hollandiában és a skandináv országokban a legboldogabbak a gyerekek. Magyarország az… Tovább olvasom