Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Kockázatos műtétek várnak Veres Robira

Szövegbe öntötte bánatát MC DC, s a vallomás a döntőig repítette a mezőtúri rappert.
Veres Robi édesanyja azt mondja, ne nyerjen a fia, inkább sikerüljön az operációja, amely teljes értékű emberré teheti kisfiát.

Marika néninek hazáig potyogtak a könnyei az RTL Klub tehetségkutatója, a Csillag születik középdöntője után, vasárnap délelőtt pedig szintén könnyek között készítette el a vasárnapi ebédet, majd indult el a munkába. Veres Robi édesanyja kalauz, s ma már országszerte dudálnak neki a vonatok, gratulálnak a mozdonyvezetők kisfiának köszönhetően. Marika azonban aggódik Robiért. Tudja, a váratlan népszerűség visszaadta Robinak a reményt az „életmentő" operációhoz, amely a fiút életben tartotta.

– Mindennél fontosabb a kisfiam egészsége! Inkább ne is nyerje meg a versenyt, csak a műtétje sikerüljön – mondta a Borsnak Marika. – Nagyon féltem őt! Az első műtétje nem sikerült, újra el kellett vágni lábában a csontot, s fordítani rajta egyet. Ezért lett ilyen, amilyen most. Csak állni tudott, amikor a Pethő Intézetbe került, ott tanították meg járni, esni. Négy centivel rövidebb az egyik lába, műtéttel lehetne meghosszabbítani, utána valószínűleg a gerincét is helyre kell majd tenni. Aggódom érte, és mérhetetlenül büszke vagyok rá – tette hozzá az édesanya.

Teljes cikk itt>>

Olvasóink írták

  • 13. slovakkiller 2009. december 15. 20:06
    „Kedves Robi Mama!Azért azt furcsállom,hogy ez most téma a döntő előtt.Karácsonyi időszakban képesek az emberek nem a tudást hanem a sajnálatot dijazni!A négyesből a Robika a legharmatosabb,és gondolom ez az interju terelné el a szakmai nézetet a srácról.Adjanak egy számlaszámot ,küldök pár ezrest a műtétre!De a betegség nem egyenlő a tehetséggel!Amúgy sok sikert Robinak.”
  • 12. Truder 2009. december 15. 10:33
    „Remélem sikerülnek a műtétek, szurkolok neki.
    Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy kicsit túl van értékelve.
    Ha egy függöny mögött lennének az előadók, és nem tudnánk róluk ennyi mindent(hála a médiának)lehet, hogy nem jutott volna idáig a srác. Ettől függetlenül páratlan, amit csinál.”
  • 11. suellen 2009. december 14. 21:46
    „Ez egy tehetségkutató, nem pedig egy jótékonysági műsort. Az előző szériát megnyerették a kis csórócsálingercsávóval, pedig sokkal jobbak is voltak nála. Ezt a srácot sajnálom a lába miatt, de amúgy rosszul vagyok tőle, ugyanúgy egyszerhasználatos volt a prodija, mint a repülős gyereknek.”
  • 10. kulica 2009. december 14. 19:57
    „2-nek: Sajna ha nem érted. Valószínű minden reggel meg kell küzdenie azért, hogy össze tudja szedni magát - én csak megpróbálom beleképzelem magam a helyzetébe - erőt gyűjtve az élet rámért nehézségének elviseléséhez. Én is sokszor zúgolódok, hogy ez a bajom, az a bajom, mindaz ehhez képest nulla. Igenis az emberek előítélettel vannak a valamilyen formában a más emberekkel szemben. Nekem is uralkodnom kell magamon, hogy ne így tegyem, be kell vallanom. Az egészséget, amit nagyon sokan természetesnek vesszük, mert ép a kezünk, lábunk, stb. neki ezt nem adják szenvedés nélkül. Egyébként a 8-as véleményével értek egyet.”
  • 9. premo 2009. december 14. 17:07
    „sok sikert és jó egészséget neki!”
  • 8. Túrabakancs 2009. december 14. 15:28
    „Jópofa a srác, meg egy ideig még hallgatható is zeneileg, viszont mintha egy kicsit
    túl lenne értékelve a produkciója. Legalábbis összehasonlítva a többi tehetséges előadó
    tényleges tudásához mérten.”
  • 7. igazmondó 2009. december 14. 12:15
    „na jó, nem kötözködöm...
    de akkor is nagyobb a hype, mint amekkora tehetség lenne.
    A műfaja nehezen fogyasztható, szerintem egyhangú is, az meg, hogy mozgássérült az egy állapot. Nem szabad figyelembe venni a produkció értékelésekor.”
  • 6. tosa2 2009. december 14. 11:02
    „Lányok , fiuk ! miért is le a kalappal előtte ??”
  • 5. CsakZsófi 2009. december 14. 10:59
    „Igazmondó de .... vagy már ne is haragudj.....én nem szeretem ezt a műfajt,metálos vagyok, de a srác előtt le a kalappal....”
  • 4. sicc 2009. december 14. 10:46
    „Le a kalappal elötte a küzdelméjért. Gondolom nem szereti , ha sajnálják. Minden jót neki.
    A verselésben nagyon tehetséges, de nekem már kicsit egyhangú ez a reppelgetés. Más versenyzőnek már rég mondta volna zsűri, hogy egy kicsit nyisson mást is próbáljon.A reppelést is lehet változatosabban előadni.”
  • 3. s.margit 2009. december 14. 10:19
    „Sikerüljön a műtét azt kívánom.”
  • 2. tosa2 2009. december 14. 10:19
    „1. mint embert és sérült embert:főként!!!!!!, nagyon nagyon sajnálom, de mire célzól az
    emberséggel és küzdelemről ???”
  • 1. kulica 2009. december 14. 10:07
    „Emberségből tanulhatunk tőle, csillagos ötöst érdemel, A sikerért már megküzdött, szurkoljunk, hogy az egészségéért való küzdelemben is ő győzzön. Köszönjük a szép perceket Robi.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Járjon templomba az interneten

A templom előterében önkéntesek fogadják az érkezőket. Tovább olvasom