Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

KitKat néven jön az új Android verzió

A Google folytatja a hagyományt, az Android következő verziját verzióját is édességről nevezi el: jön az Android KitKat.
Hamarosan érkezik az Android operációs rendszer 4.4-es verziója, amit ismét különleges névvel azonosít a Google. Az eddigi verziószámokhoz is mindig édességneveket rendeltek – Jelly Bean, Froyo, Ice Cream Sandwich - , és nem lesz ez másképp most sem, annyi különbséggel, hogy ezúttal egy konkrét márkától kölcsönzik a nevet: így született meg az Android KitKat.

Az ötlet már egy éve felmerült, alapját pedig az adta, hogy az Android fejlesztők kedvenc csokija a KitKat volt. Megkeresték hát a Nestlét egy esetleges jövőbeli együttműködés tervével, ők pedig egy óra alatt rá is bólintottak a különös árukapcsolás megvalósítására - írja a socialtimes.hu.


A KitKat 19 országban fog megjelenni androidos csomagolással, valamint nyereményjáték is kapcsolódik majd a különleges kiadású csokikhoz. A boltokba kerülő szérián kívül a Nestlé 500 darab Android robot alakú táblát is legyártott, amik annyira jól néznek ki, hogy vétek lenne beléjük harapni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Selyemhálóingben népszerűsíti új albumát Cher

A 67 éves énekesnő hosszú idő után tért vissza a rivaldafénybe: új albummal jelentkezett, amelyet… Tovább olvasom