Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Kiszabadult II. János Pál merénylője, Ali Agca

Letöltötte büntetését és kiszabadult hétfőn törökországi börtönéből Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben merényletet kísérelt meg a néhai II. János Pál pápa ellen.

Agca, aki 1981 május 13-án nyitott tüzet a volt egyházfőre a római Szent Péter téren, csaknem 30 évet töltött rács mögött, részben egy 1979-ben Törökországban elkövetett gyilkosságért.

Szabadulása után először egy katonai létesítménybe vitték, hogy megállapítsák, alkalmas-e katonai szolgálatra, amelyet eddig még nem teljesített - közölte a férfi ügyvédje, hozzátéve, hogy védence várhatóan az orvosi ellenőrzés után távozhat ténylegesen szabadon.

Agcát 2006-ban - amikor egy utóbb visszavont amnesztiával néhány napra feltételes szabadlábra került - egyszer már alkalmatlannak nyilvánította a katonai szolgálatra egy isztambuli katonai kórház mentális problémái miatt.
A most 52 éves férfi, a szélsőjobboldali Szürke Farkasok militáns szervezet egykori tagja néhány nappal ezelőtt közölte: szabadulása után kész részletesen válaszolni a tettére vonatkozó kérdésekre. A merénylet indítékát máig homály fedi, egyes feltételezések szerint az akkori szovjet és bolgár titkosszolgálatnak is köze lehetett az ügyhöz. Agca története iránt állítólag máris számos könyvkiadó és filmrendező érdeklődik.

II. János Pál annak idején súlyosan megsebesült, de túlélte a merényletet. Agcát életfogytiglani börtönre ítélték a gyilkossági kísérletért. 2000-ben az olasz államfő kegyelmet adott neki, és kiadták Törökországnak. Hazájában ismét azonnal bebörtönözték egy érvényben lévő ottani ítélete alapján egy újságíró meggyilkolása miatt, amit még 1979-ben követett el.

Olvasóink írták

  • 8. szocdem 2010. január 19. 16:57
    „Nagyon figyelünk, hogy ki volt a megbízó - de már nem érdekes. Se a pápa se a megbízó nem éldegél, az ok meg már szó szerint irrelevánssá lett.
    Azért egy pár millát ki tud belőlle sajtpolni Agca gyilkos úr, ha elég okos....”
  • 7. janika 2010. január 18. 18:22
    „Mint, ha az öreg "meir" azt sugallná, hogy ez is a zsidók műve volt és, ha kilotyogja, akkor annyi neki. Ez olyan, mint a kommunizmusi ajánlat, amikor van egy piros alma az asztalon és válasz! Ha elveszed az a baj, ha nem akkor is megnézheted magad!”
  • 6. czindi 2010. január 18. 17:03
    „Megint nem a lényegre figyeltek: A PÁPA MEGLÁTOGATTA A BÖRTÖNBEN ÉS MEGBOCSÁTOTT NEKI, SŐT KÉRTE A SZABADON BOCSÁTÁSÁT!!! Ajánlanám - elsősorban kereszténydemokrata - politikusaink figyelmébe....”
  • 5. meir 2010. január 18. 16:49
    „a Torok "szurke farkasok" nevu szervezet ahova Agça is tartozott,maj elvagja a torkat,ha annyira szoszatyar!!!”
  • 4. krisztian75 2010. január 18. 13:24
    „Szerintem jobban teszi, ha élvezi az életet, belecsap a lecsóba, amíg teheti; mert sokáig nem teheti. Túl sok érdeket sértene, ha beszél, hát még ha részletesen...”
  • 3. Csetneky 2010. január 18. 12:53
    „Na, akkor most elmondhatja, hogy pontosan kik utasították erre a merényletre. Így is lehet tudni, de ha ő mondaná el, talán nagyobb nyilvánosságot kapna.”
  • 2. csalán 2010. január 18. 11:39
    „Jó lesz, ha vigyáz magára, ha ugyan tényleg beszélni akar... Nem biztos, hogy lesz rá ideje.”
  • 1. Patriot 2010. január 18. 11:02
    „Peter Dobrev bolgár titkosszolga révén, az országunkat is belekeverték ebbe a mocskos komenyista összeesküvésbe.

    Bezony!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

S. Hegyi Lucia divattervező a személyiséghez öltöztet

˝Ebben az évben is divat a fényes anyag és a csipke. Tavasszal a meleg színek dominálnak˝ – S.… Tovább olvasom