Kisalföld logö

2018. 11. 13. kedd - Szilvia 9°C | 17°C Még több cikk.

Kiss Attila - Csocsesz: Mindig élő zenével mulattatok - interjú

Bár csecsemőként még többet sírt, mint nevetett, sírása már akkor is a jódlihoz hasonlított a szomszédok szerint - olvashatjuk Kiss Attila, vagy ahogy mindenki ismeri, Csocsesz honlapján. A stílusnak ma is nagy rajongója, ahogy az élő zenéhez is kezdetektől ragaszkodik a fellépésein. A mulatós kedvenc most a Muzsika TV Extra műsorvezetőjeként debütál, ennek kapcsán kérdeztük.

 
– Zenével hangolódtam. Tudja, hogy „A Füredi Anna-bálon..." az előadásában közel ötmillió megtekintésnél jár a YouTube-on?
– Igen, ez egy érdekes történet. A Csak lóvé legyen című 2007-es lemezemen szerepelt „A Füredi Anna-bálon...", és mindig kérték is tőlem a bulikban. Nagyon sok feldolgozását hallottam már a dalnak, még talán rapszöveggel is, de így, lassan, líraian, ahogy én játszom – és ahogy szerintem a szerző azt kitalálta –, nem találkoztam vele korábban. Mindig próbálom kitalálni a közönség ízlését, hiszen ebből élek, és ez egy nagyon jó visszajelzés arra, hogy jó hullámhosszon vagyok.

– A Muzsika TV Extra műsorvezetőjeként debütál a csatornán. Hogyan fogadta a lehetőséget?
– Nagy megtiszteltetést jelent és minden erőmmel azon leszek, hogy élni tudjak ezzel a lehetőséggel. Igyekszem új színt vinni a műsorba, kicsit a magam képére alakítani, de természetesen úgy, hogy megfeleljek a kritériumoknak. Régebbi beszédtéma volt már köztünk, hogy a Muzsika TV-hez szerződöm, de nagyon fontos hozzátennem, hogy jó barátsággal, mindenféle konfliktus nélkül jöttem el a másik csatornától, megbeszéltem velük a döntésem. Elmondtam, hogy itt új lehetőséget látok és most úgy érzem, egy kicsit meg kell indulnom. Régi motoros vagyok már ebben a szakmában, ott voltam a kezdeteknél is, amikor elindult a Dáridó – az első, szilveszteri próbaadásban jódliztam –, és a mulatós zene olyan fórumot kapott, mint előtte soha. Miután pedig a Muzsika TV-re került a műsor, tagja voltam a zenecsatornának is. Így tudom, hogy milyen minőséggel, profizmussal indult itt a munka, és ez a mai napig megmaradt. A Muzsika TV-n a műfajon belül színvonalas műsorok vannak, igényes előadók, zenészek szerepelnek bennük.

– Kiemelte a színvonalat, a valódi zenészeket – hogyan látja, milyen ma a mulatós zenei szakma helyzete?
– Az a legnagyobb probléma, hogy olyan emberek is lehetőséget vesznek maguknak, akik régebben soha nem kerülhettek volna be például egy Dáridóba. Mert se zenei tudásuk, se képzettségük nincs. Ma bárki felléphet zenészként, évekkel ezelőtt még kötelező szakvizsgát kellett tennie minden előadóművésznek. Azáltal, hogy ez megszűnt, sajnos felhígult a szakma. Sok esetben teljesen jogos a zeneértő emberek hozzászólása, akik azt mondják, hogy ez gagyi, borzasztó, ciki. Csak azt nem szabad elfelejteni: nem lehet mindenkit egy lapra tenni, mert ebben a szakmában is vannak értékes emberek, akik képzett zenészek, tudják a műfaj csínját-bínját. Mi abban reménykedünk, hogy a közönség szelektál: az érdemtelenül feltörekvőket nem támogatja.

– Hogy élte meg azt az időszakot, amikor berobbant a Dáridó és egy csapásra országos ismertségre tett szert?
– Soha nem éltem meg rosszul, hogy a tévében szerepeltem, rám mindig mosolyogtak az emberek az utcán, akinek pedig nem tetszett, amit csinálok, volt olyan intelligens, hogy nem szólt egy szót sem. Csak pozitív dolgokat tudok mondani és arra is törekedtem mindig, hogy negatív, rossz dolog soha ne legyen körülöttem. Mert amellett, hogy borzasztó jó érzés volt, az ismertség nagy felelősséggel is járt egyben. Úgy érzem, nagy lehetőséget kaptam és jól éltem vele, sikerült megalapozni a karrierem. Emlékszem, volt egyszer olyan is, hogy koncert végén odajött hozzám egy öltönyös, jól szituált férfi és elmondta: ki nem állhatott engem, amikor meglátott a tévében, mindig elkapcsolt, de aztán kíváncsiságból eljött a fellépésemre. Majd megszorította a kezem és gratulált az esthez. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerés nem is kell.

– A naptárja most is tele van fellépésekkel. Mi változott leginkább húsz év alatt? 
– Régebben elvállaltam egy szombatra hat bulit is, és utaztam 1800 kilométert egy nap alatt az ország területén, ezt most már nem tudom megtenni. Sokat járok a környező országok magyarlakta településeire és változott az is, hogy egy 15 évvel ezelőtti erdélyi fellépést nem lehet összehasonlítani egy mostanival. Anno, ha kiment egy magyar előadó, azt érezte, hogy megérkezett a mennyországba, nem engedték le a színpadról. Ezzel nem azt mondom, hogy már nincs siker, sőt! Ma is imádok Erdélyben játszani, viszont már nincs olyan előadó, akit „ne kapnának" meg. Éppen ezért mindig készülni kell valami újjal, valami érdekességgel, ami róluk szól, az ottani településről, megénekeltetni vagy megénekelni őket. Nem lehet mindig ugyanazt a műsort vinni mindenhová és ezért jó, ha az ember zenekarral megy fellépni. Én mindig is így jártam, ragaszkodtam az élő zenéhez, soha nem akartam CD-re tátogni. Megtisztelem a közönséget azzal, hogy élőben játszunk, és nagyon maximalista vagyok magammal szemben. 
Csocsesz katonaként.
Csocsesz katonaként.

– Mindenki Csocseszként ismeri, nevét a katonaság alatt kapta. Milyen volt a katonai zenekarban játszani?
– Sorkatonai szolgálatomat a Budapesti Helyőrség Katonazenekarában töltöttem a Petőfi-laktanyában. Ez volt a katonai rendészet első számú kaszárnyája, éppen ezért borzasztó nagy fegyelem jellemezte. Klarinéton játszottam, ez a fő hangszerem, és rengeteget tanultam abban az időben, nagy kihívást jelentett a profi katonai fúvószenekarban játszani. Az már más kérdés, hogy ezt fiatalon miként éltem meg, hiszen akkor már létezett a Soroksári Sváb-Parti zenekarunk is. Amikor hétvégenként kiengedtek, mentem a sváb bálba játszani, utána térzenélni – volt, hogy három napig nem aludtam. Ezért fordulhatott elő, hogy egy próbán elaludtam a kottaállvány mellett. Arra néztem fel, hogy nagy a csend és a rendkívül szigorú karmester csípőre tett kézzel áll felettem. Persze, látta, hogy alszom, és rám szólt: „Kiss elvtárs, maga mit csinál?" Mire azt válaszoltam: „Alezredes elvtárs, jelentem, azt nézem, hogy itt a kottában az előjegyzés egy feloldójel, vagy pedig kereszt?" Nagyon tetszett neki, ahogy kivágtam magam, ezért megkérdezte, hogy megtaláltam-e. Mondtam: „Igen, ez egy feloldójel!" Folytathattam a próbát.

Cikkünket a hetente pénteken megjelenő tévémagazinban találják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oscar-díj - Több változtatást is bevezettek a baklövések elkerülésére

Oscar-díj - Több változtatást is bevezettek a baklövések elkerülésére
Több változtatást is bevezetett a PwC a tavalyihoz hasonló baklövések elkerülésére a vasárnapi… Tovább olvasom