Kisalföld logö

2016. 07. 28. csütörtök - Szabolcs 20°C | 26°C

Kettétépte és felfalta a szörföst egy cápa

A tragédia Ausztrália nyugati partjainál történt. Ebben a térségben kevesebb mint egy év leforgása alatt ez volt az ötödik halálos kimenetelű cápatámadás.
Kettétépett és felfalt egy szörföst egy cápa Ausztrália nyugati partjainál szombaton. Ebben a térségben kevesebb mint egy év leforgása alatt ez volt az ötödik halálos kimenetelű cápatámadás.

Az áldozat, egy húszas éveiben járó fiatalember egyik barátjával szörfözött a Perth várostól északra fekvő Wedge-sziget közelében, amikor megtámadta a fehér cápa.

Egy szemtanú, aki a két szörfös közelében jetskizett, az ABC televíziónak elmondta, hogy hátborzongató látvány volt, ahogy a négy-öt méter hosszúságú cápa a vérző test körül körözött és marcangolta, s az áldozatból csak a felsőtest fele maradt meg.

A rendőrség tájékoztatása szerint a fiatalember teteméből nem tudtak semmit megtalálni.

A hatóságok minden strandot lezártak, s halászok kutatnak a gyilkos cápa után.

Szakértők attól tartanak, hogy a lakosság lélekszámának, valamint a vízi sportok népszerűségének gyarapodásával arányosan növekedni fog a cápatámadások száma is.

Olvasóink írták

  • 14. Szeszósztris 2012. július 15. 10:59
    „#7torabora:Smmi :). Jót pezsgőzünk, ha elfogynak :)”
  • 13. gonzo 2012. július 15. 10:24
    „Na,megint megjelentek a haláleseteken rendszeresen jókat kacagó(lsd.: :)))),agyhalottak....”
  • 12. piroskaésabarkasz 2012. július 15. 10:06
    „Ez k.b. olyan mint ha az autópályán fociznék!Aki hülye az haljon meg.”
  • 11. mitzekatze 2012. július 15. 08:11
    „Érdekes, abból nem kerítünk várat, mikor disznót vagy csirkét...stb eszünk, pedig tulajdonképpen ez ugyanolyan, csak nem egy szörfről szedjük le őket. A cápa is csak éhes volt, enni akart. A szörfös pedig valószínűleg tisztában volt azzal, hogy cápák vannak a vízben. Tálcán, pontosabban deszkán kínálta magát. Fatálas helyzet. :)))”
  • 10. udy 2012. július 15. 07:58
    „Ha valaki belemászik a cápa tányérjába, az vessen magára... ettől független nagyon sajnálom!!!”
  • 9. torabora 2012. július 15. 07:56
    „7Akkor mi lesz az utánpótlással?”
  • 8. nils 2012. július 15. 02:16
    „rossz helyen+rossz időben”
  • 7. Szeszósztris 2012. július 14. 22:53
    „Péniszevő halakat követelek a devecseri, illetve a Borsod megyei tavakba :)”
  • 6. Szeszósztris 2012. július 14. 22:51
    „Cápa-Szörfös 1:0 :)))”
  • 5. niccolo 2012. július 14. 21:54
    „Vicces,vagy nem ,de a cápa csak az ösztöneinek és fennmaradási célból,míg a szörfös szórakozásból és hóbortból volt a vízben.Most a cápa nyert. A gasztrómagazinban irták évi 70millió cápát ölnek meg az úszonyáért.”
  • 4. Lone_wolf.. 2012. július 14. 21:23
    „túrától többet ne várj”
  • 3. mir 2012. július 14. 19:08
    „1, 2

    Szerintem ez nem vicces csak hát a bunkóság megint kibuggyant ugye.”
  • 2. Túrabakancs 2012. július 14. 18:00
    „Pedig a támadás előtt az áldozatnak azt kiabálták a haverjai: ne bomolj már...”
  • 1. Szeszósztris 2012. július 14. 17:26
    „A fele hazament :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország kicsiben - galériával

Galériánk segítségével tegyen egy sétát a kisbéri Mini-Magyarország parkban! Tovább olvasom