Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Két év múlva kerül a mozikba A múmia felújított változata

Két év múlva érkezik a mozikba A múmia felújított változata Len Wieseman rendezésében.
Két év múlva érkezik a mozikba A múmia felújított változata Len Wieseman rendezésében.

Wiesemannak már van tapasztalata az újrafilmekkel: augusztusban mutatták be Az emlékmás című produkcióját, amit az 1990-ben Arnold Schwarzeneggerrel forgatott Total Recall - Az emlékmás című sci-fi nyomán készített.

A múmia 1999-ben Stephen Sommers rendezésében debütált Brendan Fraser és Rachel Weisz főszereplésével. A kalandfilmet a horrorral ötvöző népszerű sztorit a Universal filmstúdió akarja felfrissíteni. Wieseman máris jelezte, hogy Roberto Orci és Alex Kurtzman forgatókönyve új nézőpontból közelít a témához, nem a jól ismert múmiával fognak találkozni a nézők, és a film jóval félelmetesebb lesz.

A stúdió már 2014 nyarán szeretné bemutatni az új verziót, így a forgatásnak jövőre el kell kezdődnie.

A múmia című film eddig két folyatást ért meg: A múmia visszatér 2001-ben, A múmia - A Sárkánycsászár sírja 2008-ban került a mozikba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melyik istennő lakik benned?

Az ősi görög istennők segítségével megismerhetjük az ősi női archetípusokat, s megérthetjük… Tovább olvasom