Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Két brit fiatalt őrizetbe vettek Auschwitzban lopás miatt

A lengyel rendőrség őrizetbe vett két brit állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy lopni próbáltak a volt náci auschwitzi haláltábor területéről – közölte az onet.pl hírportál kedden. Ilyen bűncselekmény miatt akár tízéves büntetés is kiszabható.
A 17, illetve 18 éves fiatalember hétfő délután, egy csoporttal együtt látogatott az auschwitzi múzeumba. A rendőrséget a múzeumi őrség értesítette, mert gyanút fogott, hogy a fiatalok a Kanada nevű barakk környékén a láger foglyaitól megmaradt tárgyakat loptak. A barakkban a nácik az áldozataiktól elvett holmit raktározták.

A rendőrség meg is találta a gyanúsítottaknál a tárgyakat, köztük gombokat, evőeszközöket, borotvákat. A fiatalok ugyanakkor az első, még hétfőn folytatott kihallgatás során nem ismerték el bűnösségüket. Az viszont a kihallgatás során kiderült, hogy igazából nem ismerik Auschwitz történetét, nem érzékelik az általuk elkövetett tett súlyát.

A turistákat a TVN24 hírtelevízió közlése szerint történelmi jellegű kulturális javak lopásával, valamint ezek külföldre szállításának szándékával vádolhatják meg, ami egytől tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

A volt auschwitzi haláltábor területén az elmúlt években többször történt ilyen jellegű lopás, az esetek általában felfüggesztett börtönbüntetéssel végződtek. A turisták néha olyan tárgyakat próbálnak elvinni, melyek a tábor területén a földből kerültek elő. A föld továbbra is az áldozatokhoz tartozó tárgyakat rejti, mivel a tábor területén – a zsidó temetési jognak megfelelően – nem végeznek régészeti ásatásokat.

Letöltendő börtönbüntetést kaptak az eddig leghíresebb, 2009-ben elkövetett auschwitzi lopás elkövetői. Lengyel állampolgárságú tolvajok akkor - a lengyel rendőrség megállapítása szerint - egy svéd milliomos, Anders Högström megrendelésére a haláltábor belépőkapuja felett található, hírhedt Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) feliratot lopták el. Högström (egy egykori svéd neonáci vezető) Svédországban letöltötte börtönbüntetésének kétharmadát, utána feltételesen szabadon engedték, a svéd ügyészség megsemmisítette az ellene folytatott eljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mediterrán villát építtetne Vágó Piros

Ki ne gondolt volna már arra, milyen lehet luxusszállodában élni? A Class Nyár 2015 egyik leginkább… Tovább olvasom