Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Készül a Kossuthkifli

A Kossuthkifli forgatása tavaly októberben véget ért, azóta folyik a 171 órányi nyersanyag vágása és az utómunka. A hatrészes, kosztümös tévésorozat idén ősszel kerül képernyőre.
A Fehér Béla regénye alapján készülő, az 1848-49-es szabadságharc alatt játszódó, mintegy száz színészt felvonultató, hatrészes, kosztümös tévésorozat idén ősszel kerül majd az MTVA képernyőjére Rudolf Péter rendezésében.

171 órányi forgatott nyersanyag vágásával és a számítógépes trükkök elkészítésével folytatódnak a Kossuthkifli című tévésorozat utómunkái. „A forgatás óta eltelt hónapokban két rész vágásával már kilencven százalékosan készen vagyunk." – nyilatkozta Rudolf Péter, aki Barna Balázzsal és Rumbold Lászlóval közösen dolgozik a széria vágásán. „Azt hittem, mind a négyezerhatszáz csapónyi snitt a fejemben van, de ez olyan mennyiség, hogy bizony kutatni kell az agyamban, és rengeteg időt eltölteni a monitor előtt, hogy mindegyik felvételből a legideálisabb pillanatokat válasszuk ki."


A számítógépes utómunka is sok kihívással szembesülő szakasza az alkotói folyamatnak. „Van olyan jelenet, melyben Haumann Péter a Pozsonyt „alakító" Sopronban bemegy egy ajtón, a műterembe érkezik, és kinéz az ablakon, majd Kőszegen lép ki az utcára. Mindezt valahogy vizuálisan összhangba kell hozni." – említi példaként a rendező. A zöld háttér előtt felvett jelenetek környezetét teljes mértékben fel kell építeni, a belógó villanyvezetékeket el kell tüntetni, a történetben gyakorta felbukkanó misztikus figurákat, lelkeket, csodákat pedig a komputer segítségével meg kell teremteni.


„Még rengeteg munka vár ránk, ami legalább annyi időt vesz majd igénybe, mint amennyi eltelt a forgatás óta. A vágáson és a számítógépes utómunkán kívül sok utószinkronra is szükség lesz." – tette hozzá Rudolf.


Az 1848-49-es szabadságharc idején Swappach Amadé, Kossuth seregének őrnagya és frissen megszöktetett szerelme, Estilla egy delizsánszon Pozsonyból útnak indulnak egy kotnyeles grófnővel, egy kocsihajtóval és egy láda bejglivel Debrecenbe, hogy végére járjanak az őrnagy által feltételezett hazaárulásnak. Nem sejtik, hogy üldözőbe veszi őket egy halottaskocsi, amelyen Swappach apja, a császári kémszervezet egyik vezetője, Estilla apja, a cukrász Vödric Demeter és a besúgó, Dalfalvi is utazik. Számos kalandba keveredve követjük hőseinket, sok-sok furcsa szerzettel, varázslatos teremtményekkel együtt, miközben a képzelet és a valóság határán egyensúlyozunk.


A hatrészes, epizódonként 52 perces sorozat főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. www.kossuthkifli.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Masszíroztatni szeretne? Vegyen macskát

A macskák sok mindenhez értenek: ezek közül az egyik a masszázs. A kutyák viszont nem minden esetben… Tovább olvasom