Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Keresztféléves képzés: január 4-ig lehet módosítani a jelentkezés sorrendjét

Már csak egy napjuk van az adat- és sorrendmódosításra, valamint hiányzó dokumentumaik beküldésére, feltöltésére azoknak, akik 2010. februárban induló képzésre jelentkeztek.

A szervezet közleményében emlékeztetett rá: a módosítási, hiánypótlási határidő 2010. január 1-je, de mivel a határidő munkaszüneti napra esik, ezért január 4-ig tehetik ezt meg a jelentkezők. Így tehát a 2010. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban jelentkezők január 4-ig pótolhatják azokat a dokumentumaikat (például bizonyítványmásolatokat, igazolásokat a többletpontokról), amelyeket felvételi kérelmük elküldésekor nem csatoltak a jelentkezési lapjuk mellé vagy nem töltöttek fel az e-felvételiben. Szintén eddig a határidőig van lehetőségük módosítani a jelentkezési sorrendjükön, illetve személyes adataikon, elérhetőségeiken.

A kht. felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a jelentkezési sorrend módosítására csak egy alkalommal van lehetőség, ezért ezzel csak akkor érdemes élni, ha időközben megváltozott az a preferenciasorrend, amely alapján jelentkezéseit rangsorolta. Nem érdemes hátrébb rangsorolni egy jelentkezést, ha nem sikerült az alkalmassági vizsga, mivel ez esetben az adott szakra amúgy sem nyerhet felvételt a jelentkező.

Szintén nem érdemes módosítani, ha már nem szeretne bekerülni az egyik képzési helyére, ilyenkor érdemesebb inkább azt töröltetni. Fontos, hogy újabb jelentkezési hely azonban nem jelölhető meg. A módosítási kérelmeket, valamint a hiányzó dokumentumokat háromféleképpen juttathatják el a jelentkezők: beküldhetik postai úton az Oktatási Hivatalhoz, leadhatják személyesen az Educatio Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálatán a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban és elektronikusan is elküldhetik a www.felvi.hu honlapról elérhető e-felvételi keretében.

A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy személyes ügyintézésre csak maga a jelentkező vagy az általa aláírt szabályos meghatalmazás útján van lehetőség. A hiánypótlás postai útját választókat pedig emlékeztették rá, hogy elegendő minden bizonyítványból, igazolás egy darab fekete-fehér A/4-es másolati példányt csatolniuk, és ezeken javasolt feltüntetni a jelentkező nevét, illetve a felvételi azonosító számát. A módosításhoz szükséges formanyomtatvány is letölthető a www.felvi.hu oldalról.

A 2010. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárainak megállapítására és az eredmények kihirdetésére január 15-én kerül sor, a besorolási döntésről az Oktatási Hivatal írásban értesíti a jelentkezőket. A jelentkező az általa kért elbírálási sorrend alapján az első olyan helyre nyer felvételt, ahol elérte a megállapított ponthatárt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világvége! Már csak 70 évünk van hátra?

A jövőkutatás két alapeleme a fantázia és az elemzés. Tovább olvasom