Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Keleti Györgyire itthon 3, Olaszországban 7 év börtön várhat

Ruttner György ügyvéd szerint jó esély van arra, hogy a német hatóságok Magyarországnak adják ki Keleti Györgyit, akit január 11-én tartóztattak le Münchenben.
Az ügyvéd szerdán a TV2 Mokka című műsorában jogi szakértőként nyilatkozva azt mondta, a német hatóságok az európai kiadatási egyezmény alapján mérlegelik azt, hogy ki kérte először a kiadatást, továbbá figyelembe veszik az állampolgárságot, illetve azt is, hogy a fogvatartott hova szeretne menni.

Úgy vélte, jó esély van arra, hogy Olaszországgal szemben Magyarországnak adják ki a volt modellt. Hozzátette: azért lenne szerencsés, ha itthon tárgyalnák Keleti Györgyi ügyét, mert üzletszerű kéjelgés elősegítéséért Magyarországon 3, Olaszországban viszont 7 év börtönbüntetést szabhatnak ki.

Kitért arra, hogy megérkezett Németországba a magyar kiadatási kérelem is.

Alexander Klein, Keleti Györgyi németországi jogi képviselője a Mokkának telefonon azt mondta, nem túl jók a volt modell esélyei, most olyan kitételeket próbálnak keresni, amelyekbe kapaszkodni lehet. Ilyen lehet az, hogy két országban is eljárás folyik Keleti Györgyi ellen.

A Bors információit megerősítve Alfons Obermeier, bajor vezető főállamügyész a lapnak korábban elmondta, hogy Keleti Györgyit január 11-én tartóztatták le Münchenben egy munkaügyi központban, az olasz hatóságok által tavaly február elsején kiadott nemzetközi körözés alapján. Jelenleg Keleti Györgyi egy bajor fegyintézetben van, a magyar konzulátussal kapcsolatba léphetett és jogi képviseletet is kap.

Olvasóink írták

  • 9. Filtec 2011. január 27. 17:33
    „Re: #7. kerekes 2011.01.27. 03:56
    Azért egy normális ember nem így gondolkodik, hogy

    "Nincs munkám, tehát elmegyek örömlánynak."”
  • 8. rolus 2011. január 27. 07:08
    „Etessék csak a digók!Ha már egyszer nem tudott tisztességesen megélni......”
  • 7. kerekes 2011. január 27. 03:56
    „Valamiből meg kell élni. Különben is, senkinek semmi köze hozzá. Mindenki körülnézne maga körül, szerintem egy van aki ilyenből él...”
  • 6. Filtec 2011. január 26. 17:51
    „"üzletszerű kéjelgés elősegítéséért"
    1/10 BAZ megyét ezért sittre lehetne ezért vágni.”
  • 5. Filtec 2011. január 26. 17:49
    „Most miért is?
    Örömlány, vagy a videói miatt?”
  • 4. jirzi 2011. január 26. 15:50
    „Maradjon csak az Olaszoknál.Miért kéne nekünk etetni? Inkább ök etessék 7 évig mint mi 3 ig.Szép is lenne ha bünözökért küzdenénk!”
  • 3. drKotász 2011. január 26. 12:15
    „Remélem az olaszok viszik.”
  • 2. b.ildi57 2011. január 26. 10:13
    „Szép példamutatás azt hitte neki mindent szabad, persze majd apuka megvédi”
  • 1. Csetneky 2011. január 26. 09:47
    „Hát igen, a vér nem válik vízzé.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VV Gina: sztárok és politikusok is fizettek neki a szexért

A valóságshow-ból önként távozó nő ágyában katonák, tévésztárok és a család szentségéről papoló honatyák is megfordultak. Tovább olvasom