Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Keleti Györgyi két hónapig csak bugyit moshatott

Édesapja nemcsak kisebbik lánya nehéz börtönheteiről mesélt a Frizbiben, de az is kiszivárgott a felvételről, hogy bűnbe esett miatta, napokig bújtatta a rendőrök elől.

Megtakarított pénze és minden energiája ráment Keleti Györgynek az elmúlt két hónapra – értesült a Bors. A volt miniszter Hajdú Péternek beszélt őszintén a megpróbáltatásokról és az elmúlt hetekről, amikor minden erejével Németországban letartóztatott lánya, Györgyi kiszabadításáért küzdött. Az apa állítólag Györgyi rács mögött töltött napjairól is beszélt, s úgy tudjuk, hogy az aktmodell ugyanabban a ruhában volt a két hónapos bezártság alatt, csak a fehérneműit mosta ki mindennap. Vallomása során Keleti Györgynek a könnyei is kicsordultak, ahogy felelevenítette a pillanatot: amikor újra átölelhette Györgyit.

A felvételről kiszivárgott információk szerint a volt miniszter épp Kisbéren volt, amikor az olasz ügyvéd felesége telefonon jelezte neki, lánya kiszabadult. Keleti György rögtön a feleségét hívta, majd visszaindult a fővárosba. Egy újabb telefont követően tudta meg, hogy azonnal autóba kell ülniük, s menniük kell az olasz határra Györgyiért.

A teljes cikk >>

Olvasóink írták

  • 6. Csipetke 2011. március 20. 18:46
    „hűűűű de sajnálom, csak nehogy még ezért is ő legyen a menő csaj, a papával együtt! Vissza a börtönbe, az elkövetett bűnökért neki is letöltendő szabadságvesztés jár!”
  • 5. 1899 2011. március 19. 23:29
    „Kedves keleti papa!Én komolyan örülnék neki,ha együtt lehetne a lányával,kb:30 évig!De a börtönben!”
  • 4. drKotász 2011. március 19. 22:12
    „Ez szörnyű kedves keleti papa. Az alma nem esik messze ugye, kedves kelit papa. keleti papa nagyobb kuplerájban volt főnök.”
  • 3. Atyus1 2011. március 19. 20:05
    „"Megtakarított pénze és minden energiája ráment "

    AMINT LESZ IDŐM KALAPOZOM NEKI DE JELENLEG NINCS IDŐM ! Igaz a kalpom is lyukas , most mit tegyek én is szoci legyek??!! Gondolkodom”
  • 2. raffy2 2011. március 19. 19:45
    „ugye nem kell őket sajnálni?”
  • 1. 1899 2011. március 19. 16:56
    „És most hova szarjak?Ott rothadt volna meg a börtönben!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az erdőktől függ hatvanmillió ember élete

Nemcsak a veszélyeztetett madarak és emlősök fennmaradását veszélyezteti a Föld erdeinek… Tovább olvasom