Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Kékpróba a Universal Channel-en - fotók

Számos bűnügyi sorozat és rendőr sztori került már megfilmesítésre, a Kékpróba azonban mégis valami mást mutat, mint az eddigiek.
Itt ugyanis a Rendőrakadémiáról frissen kikerült zsaruk történetét követheti szemmel az, aki a Universal Channel sorozatát választja. A csapatnak Torontó utcáin kell boldogulni és a legújabb, harmadik évadban az is kiderül, milyen áldozatokkal és lemondásokkal jár ez a nem kis felelősséggel járó hivatás.


A Kékpróba főhősei két éve végeztek a Rendőrakadémián és újoncokból szép lassan tapasztalt rendőrré válnak, bár jócskán van még mit tanulniuk. Mindegyikük szeretett volna fegyverekkel lőni, segíteni az embereken és rosszfiúkat elfogni, ez pedig sikerült. A kérdés csak az, hogy kinek milyen áron. Mennyire kellett feláldozni a boldogságukat, régi önmagukat, hogyan egyeztethető össze a hivatásuk a magánéletükkel.


Andy McNally-nek meg kell találnia az egyensúlyt a saját boldogsága és a hivatása között. Dov mindig is vérbeli zsaru akart lenni, autós üldözésekkel és lövöldözéssel, de az ő nézőpontja is megváltozott, amikor halálos szituációba keveredett. Traci detektív álmai is túl rózsaszínnek bizonyultak az évek alatt, ahogy Chris számára is keményebb diónak tűnik az, hogy elismert rendőr legyen. Gail még mindig próbál szülei árnyékából kilépni és egy új rendőr, Nick is feltűnik Torontóban, aki egykor katonaként szolgált. Szóval bőven tartogat izgalmat és rengeteg drámai fordulatot a Kékpróba legújabb, harmadik évada.


A fiatal rendőröknek most azt kell megtanulniuk rutinos rendőrré válva, hogy a kaland és az élmény, ami ezzel a hivatással jár, nem minden. Egyszerre kell jó zsarunak és jó embernek lenniük, ami nem egyszerű.

Kékpróba – szept. 18-tól minden kedden 22:30-kor a Universal Channel műsorán

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Érzelmileg sebzett nép vagyunk - képgaléria

"Érzelmileg sebzett, fapados nemzet vagyunk" – jelentette ki Prof. Dr. Bagdy Emőke az Érzelmek… Tovább olvasom