Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Jön a gyerek, ha jönnie kell

A Megasztár 3 énekesnője, Szabó Eszter szerint nem kell a babát előre megtervezni, elég a sorsra bízni a dolgot. Pintér Adrienn, alias Ada, a VIVA televízió műsorvezetője pedig mindig arra vágyott, hogy fiatal szülő lehessen.

Mindketten a húszas éveik kezdetén lettek édesanyák, semmit nem bántak meg.

Mostanság mindig csak arról beszélünk, hogy negyven-, sőt ötvenéves kor felett is lehet kiegyensúlyozottan gyermeket vállalni. Néhány évtizeddel ezelőtt azonban azt tartották a legideálisabbnak, ha egy nő a húszas évei kezdetén vált édesanyává. A mai felfogás szerint az a fontos, hogy ha elérkezik az idő – mindegy mikor, azt úgyis mindenki érezni fogja –, a kismamának boldogságot jelentsen a várandósság. Szabó Eszter, a Megasztár 3 negyedik helyezettje 2006-ban, 23 évesen hozta világra Edvin Rómeó névre keresztelt kisfiát, majd 2008 elején megszületett Armand. A tehetségkutató verseny kellős közepén tapasztalta meg a terhességgel járó örömöket, nehézségeket. Kedvese – egyben versenytársa –, Kontor Tamás pedig apukává érett. Az énekesnő a mai napig úgy véli, hogy a babát nem lehet tervezni.

Szabó Eszter
Szabó Eszter

A baba nem kiszámítható

– Nehéz is lett volna a Megasztár közben tervezgetni. Egyszerűen így alakult, és én a sorsra bíztam ezt a dolgot, mert szerintem a baba nem kiszámítható dolog. Kicsit olyan, mint a nullával való osztás, nincs értelme erőlködni vele. Akármilyen romantikus felfogás, ebben hiszek – érvelt Eszter. A 28 éves énekesnő szerint sokan olyan dolgokra hivatkoznak a gyermekvállalás előtt, amelyek ahhoz nem szükségesek. Tipikusan ilyen: még nem elég stabil az anyagi háttér. Az viszont nyomós érv, ha valaki inkább a karrierjét szeretné építgetni, mert azt a baba mellett valóban nehéz.

Eszter gyermekkorában a barátnőivel mindig arról beszélgetett, hogy fiatalon lesznek anyukák, egyszerűen azért, mert kiskorukban így volt menő. És az énekesnő vágya teljesült. Elárulta: kizárólag olyan dolgokról mondott le, amelyekről egyébként is le akart, csak sohasem tudott. Például a dohányzásról. Azt is jó érzés volt megtapasztalnia, hogy már nem ő az első. Ez számára egy új dolog, ami csodálatos érzés.


Lelkileg nehezebb

– Tinédzserként mindig azon aggódtam, hogy majd egyedül maradok, felnőttkoromra azonban ez a szorongás teljesen elmúlt. Sőt, olyan jól éreztem magam pár nélkül, hogy nehéz volt feladnom. De ma már tudom, annak, hogy valaki megtalálja az igazit, először az egyedüllétet kell megszeretnie. Amíg ezzel nem barátkozik meg, könnyen köt egy kapcsolat kedvéért olyan kompromisszumokat is, amiket már nem kellene – mondta Eszter. Azt is megtudtuk, szerinte fizikailag könnyebb, lelkileg viszont megterhelőbb a húszas évek elején babát vállalni. Még nem találkozol annyi gyerekkel, mint harmincévesen, a terhességgel fellépő gondokat sem hallod annyiszor, kevésbé tudsz felkészülni. Az énekesnő büszke fiaira, nagyon jó gyerekek. Úgy gondolja, ez annak köszönhető, hogy náluk mindent lehet, ami nem veszélyes. Felnőttként kezeli őket, és zavarja, amikor más anyukák mindig utasítgatják a kicsiket: ezt nem szabad, azt nem szabad. Náluk a homokkal dobálózás is ˝jó gyerekségnek˝ számít.


Borultak a tervek

Pintér Adrienn, alias Ada, a VIVA televízió, a 10. VIVA Comet gála egyik műsorvezetője sem a szigorú anyukák példaképe. Szerinte pont azért jó fiatal anyukának lenni, mert a gyerekek megértő barátként tekintenek rá. Nincs közöttük generációs szakadék.

Ada is fiatalon vált édesanyává.
Ada is fiatalon vált édesanyává.

– Anyukám 19, apukám 21 éves volt, amikor világra jöttem. Mindig is nagyon tetszett ez a felállás. Elég későn született meg az öcsém, tizennyolc éves voltam. Egész életemben kistestvérre vágytam, ezért állandóan a szomszédok és ismerősök gyerekeit pesztráltam. Kezdettől fogva úgy terveztem, hogy fiatal anyuka leszek. Nem tetszett az a gondolat, hogy harmincévesen azon sokkoljam magam, hogy ketyeg a biológiai órám, viszont sehol a nagy Ő, akinek gyereket szülhetek – magyarázta Ada, aki 23 éves volt, amikor 2006-ban életet adott ikreinek, Bencének és Bálintnak. Számára a legnagyobb nehézséget az jelentette – erre előre nem tudott felkészülni –, amikor az orvos bejelentette: ketten lesznek. Így ugrott a babaúszás, a baba-mama torna, sokszor még a bevásárlás is, mert az ikerbabakocsi nem fér be a liftbe. Ada a fiúk négy-öt hónapos koráig szinte nem ment sehova, de ideje sem volt azon sopánkodni, hogy miről kell lemondania. Persze azért néha rátört a mehetnék, de a fiúktól egyetlen mondat: ˝Anya, úgy szeretlek!˝ – mindig kárpótolta.˝


Újra szerelem

Több mint fél évvel ezelőtt elvált férjétől és műsorvezetőtársától, Timótól.
– Huszonhat évesen két kicsi gyerekkel egyedül maradtam. Egy cseppet bepánikoltam, hogy lehúzhatom a rolót. A velem egykorúak még találnak olyan lányt, akinek nincsenek gyerkőcei, az idősebb férfiak meg valószínűleg már elváltak, és van saját családjuk. Emellett számomra a gyerekek az elsők, ezt nem mindenki tudja megérteni – mesélt félelmeiről Ada. De kár volt aggódnia, azóta újra szerelmes. Ákos – egy civil fiatalember – mellett boldog, és új kedvesét a fiai is szeretik.

Mikorra érdemes babát tervezni?

– A mai modern korban teljesen eltolódott az első gyermek vállalásának ideje, és a társadalmi feltételekhez szép lassan a nők szervezete is alkalmazkodik. De egy nő testének fizikai állapota 30 éves kor körül a legideálisabb az első gyermek kihordásához. A legtöbb nőnél a pszichikai érettség is erre az időszakra alakul ki teljes mértékben – tudtuk meg Raskó István genetikustól.

Olvasóink írták

  • 3. Almaa 2010. július 09. 14:07
    „Kedves Meteor

    iszonyatos olvasni a kommented, es nem eppen a magas intelligencia arad soraidbol. Nem tudom, hogy vannak-e gyerekeid, de remelhetoleg nincsenek. Nagyon sajnalnam szegeny gyereket . Nem tudom, mit gondolsz ,hogyha 5 evet tanulsz kozepiskola utan ,akkor majd egyenes ut nyilik a jolethez es a biztos munkahelyhez a mai Magyarorszagon? Tovabba hogy erted, hogy egy fiatal lany nem ert a gyerekneveleshez?Miert, eljon az a kor, amikor hirtelen ert majd hozza ?Tovabba milyen ostobasag ez a homok hajbaszorasa vagy ne ugralj az ?gyon, mert balesetveszelyes? miert is ? Ha kilep a gyerek az utcara, az is veszelyes. Igenis,tapasztalja meg az a gyerek, hogy mit lehet es mit nem , persze bizonyos keretek kozott.Azt sem ertem, hogy a leendo lanyodnak hogyan kell majd kihasznalni az agyat? Nem megy mindenki egyetemre, eros gyanum szerint te sem mentel ...
    Szerintem ha valaki nem a nagyszulokre terheli a gyereknevelest ,akkor bizony a nagyszulo ne is ugasson bele, hogy tul koran vagy tul keson jon a gyerek.
    Egyebkent megjegyeznem, hogy a "fekete haju ribi" nagy esellyel tobbre vitte az eletben, mint Te.
    Na zarosorkent ,teged idezve inkabb ne legyenek lanyaid ,de a jo sors adja, hogy fiaid se”
  • 2. BsBe 2010. június 09. 06:18
    „meteor* 2010.06.05. 11:31 Képzeld el 18 éves voltam, mikor az első gyermekem megszületett. 21 mikor második.
    Akkor még nem járt a gyes alanyi jogon, csak akkor, ha előtte dolgoztál. Nem borítottam fel a családom életét, mert az apám akkor még régen nem élt (sajnos a gyerekeim nem ismerhették meg) anyám pedig nem igazán foglalkozott velem és az öcsémmel. A legnagyobb problémája az volt, hogy fiatalon nagymama lett. A gyermekeim életük során összességében egy tábla csokit sem kaptak. Abban az időben (70-80-as évek) még nem volt divat a segély, így hidd el nem segélyből neveltük a gyerekeinket. Igaz egy év után vissza kellett mennem dolgozni, de hál´istennek a gyerekek szerették a bölcsit, óvodát, (mert akkor még olyan óvónők voltak, akik a gyerekeket is szerették) Az anyósomék sem igen tudtak segíteni (gyári munkások voltak, nem nagy keresettel) de megálltunk a lábunkon.
    34 éves voltam mikor a harmadik gyermekem született. Ma már mindegyik felnőtt, a nagyok már dolgoznak (unokáim vannak, akiket felelősséggel nevelnek, bár ők sem 50 évesen szülték a gyerekeket) és nem én tartom el őket. Nevelik őket, fiatalon. Az általad vázolt nevelési módszert nagyon sok 30-as szülővel is láttam, ez nem kor, hanem értelmi színvonal kérdése. Nagyon sok 30-as szülőnek nincs annyi esze, mint az óvodásnak. (a sok balhés gyermek szülei túl vannak az ifjúkoron)
    Lehet, hogy neked a családoddal kell eltartatnod magad, vagy te tartod el a gyereked-unokád, és gyülőlöd, csak nem mered megmondani.
    Az egész amit írtál, egy megkeseredett ember véleménye a gyermekvállalásról. Ha van gyereked, unokád, sajnálom, ha nincs, adja isten soha ne is legyen, sajnálnám azt a gyereket.”
  • 1. meteor* 2010. június 05. 11:31
    „Az gyermekvallalasi elgondolasuk pocsek!
    Mar csak az elkepzeles is. Vegyunk peldazatul a 19 eves anyukat. Hiszen meg iskolas lany!
    Szamomra speciel merhetetlenul ellenszenves a (tul) fiatal kori gyermekvallalas. NEM csak a lany elete fordul fel, de mert nincsen megfelelo ANYAGI HATTERE-, akar a csaladja eletet is felbojgathatja, es aztan erre csak azt mondja: "ez van, nem tudok mit csinalni!" SZANALOM!!!
    Fiatal kori felelotlenseg az, ha MER gyermeket vallani FIATALON!!! Ez kb 16 eves kortol, kozel 20 eves korig.
    "Mindketten a húszas éveik kezdetén lettek édesanyák"- igen az az, amitol en mar elore felek, ha egyszer lesz lanyom! Inkabb soha ne legyen, mert tudom, hogy a LANYOK kepesek ELRONTANI az fiatal korukat, csak mert veletlenul becsuszott egy baba, vagy mert "en uuugy imadnek egyet!"-hat nem semmit!
    Ahelyett, hogy esetleg kihasznalna az agyat es tovabb tanulna a jovoje megalapozas erdekeben, bevallal egy babat esetleg egy olyan ferfitol, akitol nem kellett volna, esetleg ugy, hogy eddig sem volt felhotlen anyagi helyzete.
    Miert? Istenem miert ilyen felelotlenek a lanyok???!!!! Tudok egy ket peldat, aki megnehezitette a csaladja eletet csak mert "becsuszott" az unoka. A lanynak SEMMILYEN biztos pontja nem volt! Tehat minek oruljunk jobban? A kisbabanak, akivel meg igaza varhatott volna, vagy annak, hogy a lany NEM ERT egyaltalan a gyerek neveleshez, nincs is iskolai vegzettsege, esetleg nincs is megerto tarsa, 16 evesen jobban jarkalna elfele ahelyett, hogy a gyerekevel torodne, annak, hogy nem megfelelo anya lesz, annak, hogy meg tanulni kellett volna- vagy a legszivesebben jol leorditanam a fejet, hogy elrontotta az eletet, es erre nem gondolt akkor, mielott meg TEHERBE ESETT VOLNAA!!!!
    Szanalom! Ja, es a cikk, hogy A FRANCBE MER EGY ANYA FELNOTTKENT BANNI A GYEREKEVEL????!!!!!
    A jo eg aldjon mar meg te fekete haju ribi!! TIPIKUS fiatal kori hozza allas!!! Yes, mindent szabad, csak aze´ ne legyen ma´ veszelyes! Ja, jo ut afele, hogy a gyerek peldaul HECCbol a masik hajaba szorja a homokot, hiszen nem veszelyes, az anyja meg csak rohog rajta, vagy mi a frasz?! A francokat, nem lehet IGY tanitani egy gyereket, nem azt kell megtanulnia, hogy a VESZELYES dolgokat ne csinalja, hanem azt is, hogy peldaul "nem ugralunk az agyon, mert leeshet rola!" Nem meg kell varni, mig nagyobb baleset tortenjen, hiszen az agyon ugralas "gyerekeknek valo moka", legfeljebb rajon magatol is a gyerek, ha leesik rola, hogy nem szabad agyon ugralni! A lotragyat!! EZ felelotlen hozzaallas, es evvel van tele a vilag!!
    Be nem tervezett gyerekvallalas, merje az aki mar a kezdeten lehugyozta, hogy lesz e kolyke vagy sem! ES merje az, akinek nincsenek otthon, vagy nem merte fel az anyagijat! Hiszen KOTELEZO tudataban lennie annak egy anynak, hogy MEGTUDJA-e teremteni a megfelelo korulmenyeket a kisgyereknek elotte is es utana is! NEEEM az anyucira meg apucira hagyatkozunk, majd elmegyek szorakozni, amig anyuci vigyaz a kolykomre!
    Hat menjenek az anyukba az ilyen felelotlen nostenyek!!
    Bocs a kirohanasokert, de ez a kedvenc temam, es tudom, hogy mirol beszelek!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jaksity Kata:˝Most nagyon a helyemen vagyok˝

Politika, mindennapi élet, testi-lelki egészség és a harmadik világ. Ezek a fogalmak egy ponton… Tovább olvasom