Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

˝Jacko pedofil˝: nem léphet fel a Kiss a Michael Jackson-emlékkoncerten

Az októberi cardiff-i Michael Jackson-emlékkoncert szervezői kihúzták a nemzetközi fellépők sorából a Kiss együttest, mert gitárosa annak idején elítélően nyilatkozott a néhai popsztárról.
A Global Live Events koncertszervező cég azt közölte, hogy a korábbi bejelentés ellenére a programban mégsem szerepelhet a Kiss. Az együttes fellépését azért törölték, mert sok Jackson-rajongó, a média és a néhai énekes családja is neheztelését fejezte ki. Mint emlékeztettek: Gene Simmons, a Kiss énekese és basszusgitárosa többször annak a meggyőződésének adott, hangot, miszerint igazak voltak a vádak, hogy Jackson gyerekeket molesztált.

A sztárt 2005-ben felmentették az ellen felhozott vádak alól. A 2009 júniusában elhunyt Jackson előtt tisztelgő nagyszabású koncerten, amelyre október 8-án kerül sor a wales-i Cardiffban, olyan sztárok fognak szerepelni, mint Christina Aguilera, Craig David és Leona Lewis, továbbá Smokey Robinson, Cee Lo Green, a JLS brit együttes, illetve az Alien Ant Farm formáció és a Tito Jackson fiaiból álló 3T is fellép. A koncertet fizetős televízióadásban és mozikban - néhol 3D-ben - is közvetítik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nászútra ment, cápa marcangolta szét

A parton napozó feleség szeme láttára marcangolta szét egy cápa a férjet kedden délután a Seychelle-szigeteken. Tovább olvasom