Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Indul a Valentine Supermodel 2012

Jelentkezz és változz te is modellé! Ezzel a felhívással indul országos és határon túli felfedező útra a VM Model Ügynökség.
Április 27-én a szombathelyi Fő téren, 28-án Sopronban a Höflányi u. 1O. szám alatt, 29-én pedig Győrött, az Árkádban lesz a válogatás, melyek Kassától Pécsig számos nagyobb városokban folytatódik, a döntő gála pedig Budapesten lesz.

A Pethő Bálint által Győrben alapított, majd Budapestre költözött VM mára az egyik legsikeresebb hazai szereplője a nemzetközi divatvilágnak. Tizenkét modellt vittek ki az idei divathetekre New Yorkba, Londonba, Párizsba és Milánóba a legnagyobb ügynökségekhez. Közülük kilencen a hivatalos show csomagokba kerültek és összesen több mint 100 bemutatón szerepeltek az említett 4 divatfővárosban, ez pedig olyan siker, amilyenre Magyarországon eddig nem volt példa. Köztük volt az a Kate Kondás, azaz Kondás Kata, aki a VM Model 2009 verseny győzteseként lépett ki a nagyvilágba. Az idén februárban, New Yorkban ő vonult az élen a legnagyobb new yorki bemutató, a Calvin Klein Show fináléjában a kifutón. Ugyancsak vele kezdődött és végződött Párizsban a Gaultier bemutató. És ez a lány mindössze 17 éves. A határon túli felfedezettek közül az észak-komáromi Greta Danisova is eldicsekedhet azzal, hogy hat show résztvevője volt ősszel Londonban, és nagy sikert hozott neki az idei milánói divathét is.

Az eddigi négy Supermodel verseny felfedezettjeinek átváltozása megdöbbentő: a tizenéves diáklányokból felnőtt nők lesznek a világ nagy kifutóin. Vagy az a tény, hogy fegyelmezetten, felelősségteljesen vágnak neki a nagy utazásoknak, dolgoznak keményen, és mellette magántanulókként az iskoláikat is elvégzik. Bámulatosan tudnak alkalmazkodni a sokféle elváráshoz, és szép barátságokat kötnek a világ minden tájáról érkező modellekkel a modellszállásokon. Önállóan ellátják magukat, van, aki főz, van, aki szabadidejében múzeumokat látogat, vagy sétákat tesz a varázslatos helyszíneken. Kiruccannak Párizsba, aztán irány Tokyo, vagy Thaiföld, Berlin, Athén, vagy New York, és persze mindezért jó fizetséget kap az, aki tehetséges.

A VM verseny különlegessége, hogy a világ legnagyobb ügynökségeitől jön egy-egy zsűritag. A döntősök akár a budapesti gála helyszínén szerződést kaphatnak a kezükbe, hiszen a zsűritagok azért jönnek, hogy új arcokat keressenek. Az idei hathetes roadshow célja a döntős tizenkét lány kiválasztása. Őket egy felkészítő táborba viszik, tesztfotók készülnek róluk, így a verseny végén már saját modell könyvvel rendelkeznek, amit nemzetközi szinten is használhatnak.  Gyakorolják a járást, felkészítik őket a válogatásokra, így külföldön már senkit nem érhet meglepetés. Mindezt teljesen ingyenesen, hiszen a versenynek nincs se nevezési, se részvételi díja, csak a jelentkezők adottságai számítanak.

A verseny alatt a fotósokat, bookereket és a lányokat is rengeteg stressz éri, hogy folyamatosan jól teljesítsenek, és a maximumot mutassák magukból a zsűri előtt. Ezekben a helyzetekben mutatkozik meg az, hogy melyik lány hogy veszi ezeket az akadályokat, milyen a valódi személyisége, könnyű e vele dolgozni.Ezeknek a tulajdonságoknak a későbbiekben is nagy jelentősége van, hiszen egy modell legerősebb fegyvere a személyisége. A zsűriben olyan nemzetközi ügynökségek bookerei foglalnak helyet, mint a világ jelenlegi első számú ügynöksége, az IMG, a párizsi Nathalie, a londoni Storm, az amerikai New York Models és MC2, a milánói Why Not és Monster, a spanyol  Uno és Traffic, a német Mega és Iconic, a bécsi Tempo, vagy a tokyoi Image.

A New yorki Calvin Klein show és Kondás Kata sikere kapcsán egy interjúban Pethő Bálint így fogalmazott: „Ezekért a pillanatokért érdemes csinálni ezt az egészet: elkezdünk dolgozni egy átlagos iskolás kislánnyal, és három év múlva New York legmenőbb kifutóján sétál 17 évesen, kész nőként, magabiztosan és büszkén, hiszen beteljesült az álma, és a miénk is. Mindezt, pedig együtt értük el. Felejthetetlen pillanatok ezek, amiket senki sem tud elvenni tőlem."

A legnagyobb közösségi oldalon a verseny saját adatlapján megtalálható az a sorozat, ami egy vezető hazai divatblogon indult a verseny felfedezettjeinek kalandjairól, ugyanitt a helyszínekről, időpontokról, feltételekről is tájékozódhatnak az érdeklődők. Vesztenivaló nincs, hiszen a leghitelesebb forrásból tudhatja meg a jelentkező, hogy érdemes-e próbálkoznia a divat világában. 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beteg Sinead O´Connor, nem lesz turné idén

Bipoláris zavarára hivatkozva lemondta 2012-re tervezett turnéját Sinead O'Connor. Tovább olvasom