Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Hetvenen túl sem lassít Harrison Ford

Öt évtizede játssza a filmvászon legendás hőseit, de úgy tűnik, Harrison Ford a hetvenen túl sem lassít le.
Öt évtizede játssza a filmvászon legendás hőseit: pattogtatja Indiana Jones ostorát, Han Solóként megmenti Luke Skywalkert, börtönből szökött fegyencet alakít, de úgy tűnik, Harrison Ford a hetvenen túl sem lassít le.

Idén már tavasszal moziba került 42-es című sportdrámája Jackie Robinson afroamerikai baseballjátékosról, az észak-amerikai filmszínházak pedig hétvégén kezdik játszani Paranoia című thrillerét. Végjáték című sci-fije, Orson Scott Card regényének adaptációja novemberben debütál, és egyre több forrásból hallani arról is, hogy J. J. Abrams Han Solo szerepében számít rá ismét az új Star Wars-epizódban.

A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Ford nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy tényleg feltűnik-e az űreposz folytatásában, az azonban kiderült, hogy nem lenne ellenére.

A Végjátékkal kapcsolatban elmondta, hogy a 28 éve megjelent könyvet korábban nem olvasta, csak akkor szerzett róla tudomást, amikor megkapta a forgatókönyvet. A film - amelyben egy földönkívüli invázióra készülve gyerekeket képez ki katonai szakértőnek - szerinte olyan kérdéseket vet fel, amelyek érintik a modern hadviselést. Felveti a katonai vezetők morális felelősségét, a gyerekkatonák problémáját, és azt, hogy szabad-e manipulálni a gyerekeket az emberiség javára.

Ford elárulta, hogy követi a világ eseményeit, van róluk véleménye, de nem ezek vezetik, amikor elvállal egy filmet. Akkor száll be egy filmbe, ha a forgatókönyv érzelmileg hat rá, nem a téma a legfontosabb, az emberi viselkedés érdekli.

A színész arról is beszélt, hogy szenvedélyes pilóta. A kaland, a szabadság és a felelősség vonzza a repüléshez. Eltávolítja a mindennapi munkától, és élvezi, hogy a levegőből három dimenzióban nézheti a földet. "Ez másféle nézőpont. Szeretek átrepülni az ország elhagyatott vidékei, a sivatag, a vadon fölött, ez tényleg felfrissít" - fűzte hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tüskés óriáscipő Peking művésznegyedében

Tüskékkel díszített óriási női cipő, Li Hsziang-kun kínai művész alkotása Peking 798 nevű művészeti… Tovább olvasom