Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Hétfő estétől eső, szél, lehűlés!

Hétfő délután egyre többfelé várható záporeső.

Hétfőn a nap első felében már erősen felhős lehet az ég, és főleg keleten még lehet napsütés, majd nyugat felől borultságig növekszik a felhőzet és délutántól - egy közelgő mediterrán ciklon hatására - nyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső.

Estétől az északnyugati szél megerősödik, majd nyugaton viharossá fokozódik. Nyugaton 14 és 20, keleten 20 és 25 fok között várható a délutáni órák hőmérséklete.

Kedden a már említett ciklon és egy magassági hidegcsepp együttes hatására túlnyomóan borult lesz az ég és sokfelé számíthatunk kiadós mennyiségű esőre, záporokra. Az északnyugati szél viharossá fokozódik, így kimondottan kellemetlen, igazi szürke, borongós őszi időnk lehet.

Ebben a csapadékos, szeles időben a hőmérséklet is jóval elmarad majd a sokéves átlagtól, mindössze 10 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk majd a délutáni órákban!

Szerdán csak nagyon lassan szakadozik majd fel a felhőzet, eleinte még többfelé, majd inkább már csak a keleti megyékben alakulhat ki csapadék. Sokfelé viharos lesz lesz a szél. 18 fok köré kúszhat a hőmérő higanyszála.

Csütörtöktől aztán kellemesebb időjárás lehet, erősödhet a nappali felmelegedés.

Olvasóink írták

  • 1. Mankapunka 2010. augusztus 30. 11:12
    „Legalább le tudom msoni a kocsikat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Herefőzési fesztivál Szerbiában

Nem mindennapi gasztronómiai fesztivált rendeznek évről évre a szerbiai Ozremben: idén ismét megtartották a ˝herefőzési világbajnokságot˝. Tovább olvasom