Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Házon kívül: adósmentés, zsibvásár, harc a biztosítóval

A Házon kívül szerda esti adása ismét aktuális, sokakat foglalkoztató problémákra keresi a megoldást.
A riportműsor ezúttal a devizahiteleseknek és a biztosítókkal harcban állóknak próbál segíteni, valamint utánajárt annak is, miért van megkötve a hatóság „keze" az engedéllyel nem rendelkező árusokkal szemben.

Több százezer devizahiteles kapott mentőövet a kormányzattól, de legalább ennyien kimaradtak az adósmentésből. Vajon megoldás lehet-e számukra a még igénybe vehető árfolyamrögzítés? A Házon kívül stábja ennek nézett utána, kiszámolta, kinek éri meg váltani.

Budapesten egyre több forgalmas helyen találunk apró, illegális piacokat, ahol hajléktalanok, munkanélküliek, és sokan mások próbálnak egy kis pénzhez jutni. Pedig az áru egy része bizonytalan eredetű, sőt, veszélyes is lehet: bevizsgálatlan termékek,szemétben talált ruhák, ki tudja, honnan leszedett zöldségek és gyümölcsök. A közterület-felügyelők tehetetlenek: legfeljebb udvariasan megkérhetik az árusokat, hogy menjenek el, de ez a legtöbb, amit tehetnek. Hogy is van ez? A szerdai adásból kiderül.


Kiégett egy ház, meghalt a családfő. Már hét hónapja tart a vita a biztosítóval, az otthon nélkül maradt család egyelőre hiába vár tőlük segítséget. A riport másik alanyához betörtek, de a biztosító hosszú évek után se akar fizetni. Sokan járnak még hasonló cipőben. A nézők a szerda este 22.40-kor kezdődő műsorból megtudhatják, mit tehetnek, ha már végképp fogytán a türelmük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angelina Jolie kettős emlőeltávolításon esett át

Azért volt szükség a műtétre, mert olyan hibás gént találtak nála, amely növeli a rák kialakulásának… Tovább olvasom