Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Hasznos tanácsok aludni vágyóknak

Az alvás alapvető biológiai szükségletünk.

Elengedhetetlen a jó fizikai, mentális és érzelmi kiegyensúlyozottsághoz. Az egészséges életmódhoz a nyugodt alvás ugyan úgy hozzátartozik, mint az egészséges étrend és a mozgás.

A nyolc óra alvásról szóló legenda nem mindenkire igaz, mindenkinek egyedi az alvásszükséglete. Van, aki beéri hat órával, más pedig kilenc óra alvás után érzik kipihentnek magát. Szakértők szerint 4-11 óra alvás elegendő - egyéntől függően.

Ha valaki csak kávéval tud éber maradni napközben, az éjszaka keveset vagy rosszul aludt. A rossz alvás egyik oka, ha valakivel egy ágyban alszunk. A másik horkolása, állandó forgolódása még akkor is zavaró lehet, ha nem ébredünk fel.

Egy felmérés szerint a brit párok fele nem alszik jól - pontosan azért, mert házastársával, kedvesével megosztja az ágyát. Aki túl sok koffeint fogyaszt, vagy későn vacsorázik, szintén rosszul fog aludni. Ezért lefekvés előtt legalább egy órával ne együnk - de éhesen ne menjünk ágyba, mert nem fogunk tuni aludni.



Lefekvés előtt ne menjünk el futni és ne tegyünk be aerobik kazettát - ha mozognánk, akkor inkább a jógát válasszuk!

A szobában ne legyen hideg, de ne legyen meleg se.

Lefekvés előtt igyunk egy bögre meleg herbateát vagy tejet. Lefekvés után tisztítsuk meg a gondolatoktól az agyunkat és készítsük fel testünket a pihentető alvásra. Vegyünk forró fürdőt, tegyünk fel nyugtató zenét, olvassunk egy kicsit. Majd feküdjünk le, kapcsoljuk le a villanyt, és tudassuk a testünkben ketyegő órával: itt az ideje az alvásnak.

Ne felejtsük el kikapcsolni a mobiltelefonunkat.

Lefekvés előtt fél órával már ne nézzünk tévét, és ne nézzük meg az e-mailjeinket sem.

Jól fogunk aludni, ha az ágyunk kényelmes, ha a szobánkban megfelelő a hőmérséklet - 16 és 18 C-fok közötti -, és gondjainkat a hálószoba ajtón kívül hagytuk. A szobában legyen sötét, legyen csend. Ne engedjünk kutyát, macskát az ágyba - házi kedvenceink is megzavarhatják nyugodt álmunkat.

A hálószoba legyen az alvás, a pihenés szentélye: ne vigyük be magunkkal munkahelyi, párkapcsolati gondjainkat, anyagi problémáinkat.

Olvasóink írták

  • 3. tibcsi0614 2009. november 08. 22:57
    „Ez szép és jó valóban.......
    Csak ezt nem nehezen lehet mevalósítani, hanem teljesen lehetetlen a mai sz@ros kis világunkban, legalábbis itt Magyarországon.....”
  • 2. mauz 2009. november 06. 23:01
    „Húha, miket ki nem találnak, csupa okosság.

    Tudtuk mi ezt eddig is, a baj csak az, hogy nehezen lehet megvalósítani a mai életkörülmények között.”
  • 1. miracle 2009. november 04. 15:30
    „Ez mind igaz, csak éppen fele nem valósítható meg.
    A legtöbb ember azért kómás egész nap (nálunk), mert a tyúkokkal kell kellnie, hogy oda érjen olyan lehetetlen időpontokban kezdődő kötelezettségeire, mint munka 6-kor, fél 8 kor, iskola fél 8 kor vagy 8-kor.
    9 előtt semminek sem szabadna kezdődnie, a világ okosabb felén így is van.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Demi Moore szépsége sokba kerül

Egy vagyont költött már eddig is Demi Moore arra, hogy teste és arca fiatal maradjon. Tovább olvasom