Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Halhús és növényi rost együtt jobban csökkenti a bélrák veszélyét

A halban lévő omega-3 zsírsavak és a gyümölcsben, zöldségekben található növényi rostok együttes hatására a vastagbél rosszindulatú daganatainak gyakorisága csökken - ismertették az Amerikai Rákkutató Intézet tudományos ülésén.
Mind a hal, mind a rostos növényi táplálék csökkenti a a vastagbélrák kockázatát, arra nézve azonban eddig nem volt bizonyíték, hogy a együttes fogyasztásukkor a jótékony hatások összeadódnak-e.

Robert S. Chapkin és munkatársai évek óta foglalkoznak a vastagbélrák keletkezésének okaival. Sejttenyészetekben, illetve állatkisérletekben vizsgálták a halhúsból eredő omega-3 zsírsavak daganatellenes tulajdonságait, valamint az élelmiszerekben lévő rostok lebomlása során keletkező pektin ilyen jellegű hatását külön-külön és együtt.

A kutatók már előzőleg úgy találták, hogy ez a két anyag gátolja a rosszindulatú daganatsejtek szaporodását, de új tanulmányukban kimutatták: együttesen a kétféle kezelés eredményeként a béldaganatok sokkal ritkábban jelennek meg, mint akkor, ha az előbbieket csak önmagukban adják.

Halhús és növényi rost együtt jobban csökkenti a bélrák veszélyét.
Halhús és növényi rost együtt jobban csökkenti a bélrák veszélyét.

Vizsgálataik igazolták, hogy a többszörösen telítetlen zsír és a növényi rost párosítása olyan molekulákon belüli mechanizmust indít el, amelynek következtében a daganatosan elfajuló vagy már rákos sejtek programozott halálának gyakorisága növekszik. Ez azt eredményezi, hogy a rosszindulatú daganat sejtjei önmaguktól elpusztulnak.

Másik tanulmányukban szerint az omega-3 zsírsavat és a sok rostot tartalmazó étrend jelentősen befolyásolja a ribonunkleinsav egyik részének működését, mely a géneket be-, illetve kikapcsolja. Ezek a gének elősegítik azt a folyamatot, melyben az őssejtek rosszindulatú sejtekké fejlődhetnek. A daganatellenes diéta ezt a rosszindulatú változást gátolja.

"A még kialakulatlan őssejtek elfajulhatnak és ráksejtekké válhatnak" - mondta Chapkin professzor. "Vizsgálataink szerint a kedvező étrend befolyásolhatja azokat a géneket, melyek a sejteket elindíthatják ilyen, veszélyes irányba.

Olvasóink írták

  • 1. tati 2012. január 05. 17:37
    „szuper,mivel rákos már voltam,remélem nem leszek az újra,ha nem eszek halat.
    annál is inkább,mert parvalbumin allergiám van,ami a hal fehérhúsában van.
    eddig szerettem,de nem tudtam,mitől hányok sugárban néha,ha nem is iszok.....
    hát a haltól:-(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őszintére itta magát a Mirigy-gitáros

Nem éppen szalonképes állapotban videózták le nemrég Ambrus Zoltánt, az Irigy Hónaljmirigy… Tovább olvasom