Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Halálra dolgozzák magukat a kínaiak

Kínában a becslések szerint évente mintegy 600 ezren halnak meg a túlzásba vitt munka következményeként, ami "járványszerű" jelenség az országban.
A témával az elmúlt időszakban több kínai lap is foglalkozott, a rádió pedig azt számolta ki, hogy a túlórák miatt naponta átlagosan 1600 ember halálozik el idő előtt. A jelenség a híradások szerint olyan elterjedt az országban, hogy már külön kifejezés is létezik rá a kínai nyelvben, az agyondolgoztatottak halálát "kuolaoszé"-nek nevezik.

A halálesetek hátterében leggyakrabban keringési rendellenesség, stressz, kóros és hosszabb időn át való alvásmegvonás, végkimerültség szerepel. A nagy bajt előrejelző leggyakoribb tünet az álmatlanság, hasi fájdalmak, kóros étvágytalanság, és a problémát még tetézi az, hogy a betegek a legritkább esetben fordulnak orvoshoz.

A Global Times című napilap által az ország hét nagyvárosában készített korábbi felmérés rámutatott, hogy a szellemi munkát végzők kétharmada rossz egészségi állapotban van. A legtöbben úgy fogalmaztak, fárasztja őket a munkahelyi nyomás, annak hiányában ugyanakkor szintén rosszul érzik magukat és szoronganak. Az egészségtelen mértékű túlórázást a magas árak, növekvő megélhetési kiadások jelentette létbizonytalanság miatt, valamint munkahelyük elvesztésétől való félelmükben vállalják el.

A kínai sajtóban az elmúlt években több huszonéves fiatalokat érintő, túlórázás miatti eset is bekerült. Így 2012-ben a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég egy 25 éves munkatársa, idén az Ogilvy Ú Matherís nemzetközi médiacég egy 24 éves alkalmazottja halt meg valószínűleg túl hosszú munkaidejének tulajdoníthatóan. Április végén a kínai banki szabályozó hatóság keltett megdöbbenést, amikor közleményben tudatta egy 48 éves munkatársának halálhírét, aki egy jelentés elkészítése miatt maradt fenn napokon át.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százméteres zuhanást élt túl egy lengyel hegymászó a Tátrában

Százméteres zuhanást élt túl egy lengyel hegymászó a Magas-Tátrában. Tovább olvasom