Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Gyerek nyerte ismét a Csillag Születik fődíjait

A kézdivásárhelyi 14 éves fiú, László Attila Trianonról is megemlékezett.
László Attila szombat este mindent vitt a Csillag Születik döntőjében.

A versenyzők a műsor első felében egy-egy ismert emberrel vagy csapattal képtek fel közösen. László Attila Balázs Fecóval énekelt, az Appril Project a Rippel fivérekkel táncolt, Krizbai Teca az Edda frontemberével, Pataky Attilával énekelt, Szabó Ádám harmonikája pedig a 100 Tagú Cigányzenekar szólalt meg közösen.

Az egyéni produkciók sem hiányoztak: Teca az I will survive, László Attila pedig a Zene nélkül mit érek én című dalt énekelte. Szabó Ádám ezúttal dalra is fakadt. Az Appril Project látványos és profi produkciót mutatott be ezúttal is.

Az előadások utáni kortesbeszédben László Attila kiemelte, dupla öröm számára, hogy pont június 4-én lehet itt, hiszen ezen a napon szabdalták szét Magyarországot, amiért ő sem élhet hazája területén.

A zsűri pontszámai alapján az első helyen az az Appril Project végzett, a nézői szavazatokkal együtt azonban a 14 éves erdélyi fiú nyerte meg a tehetségkutató versenyt, és az ezzel járó 12 millió forintot, autót, utazást és egy lemezszerződést.

Ezúttal is egyéni produkció nyert tehát, ahogy a korábbi két Csillag Születikben. Újra egy gyerek nyert, ahogy az első sorozatban és újra egy énekes, ahogy a másodikban.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. Madarász 2011. június 06. 23:11
    „44. Lókupec 2011.06.06. 16:06
    Aki azt mondja Nagy Magyarország úgysem lesz annak szívesen megmutatnám mi a magyar virtus. Ha nem hiszi magyar a magyart az út már a pokolba vezet. Aki pedig azt mondja hogy a kissrác töri a magyart az vegyen halló készüléket. De ő is jöhet karikás ostoros vasvillás lovas oktatásra.(nem verekedésre gondolok)

    És hol is gondoltad megtartani? Esetleg a Széchenyi téren, az úgyis elég nagy és kopár...

    Amúgy tényleg nem törte a magyart, tájszólással beszél, ha nem mondják, hogy erdélyi, a beszédjéről akkor is fel lehet ismerni.”
  • 45. mimi48 2011. június 06. 20:33
    „Tán Magyarországon is van sok tehetséges fiatal. Sajnálom hogy nem ez jön le egyéb tehetség kutató műsorban.”
  • 44. Lókupec 2011. június 06. 16:06
    „Aki azt mondja Nagy Magyarország úgysem lesz annak szívesen megmutatnám mi a magyar virtus. Ha nem hiszi magyar a magyart az út már a pokolba vezet. Aki pedig azt mondja hogy a kissrác töri a magyart az vegyen halló készüléket. De ő is jöhet karikás ostoros vasvillás lovas oktatásra.(nem verekedésre gondolok)”
  • 43. Ladyzsu 2011. június 06. 15:51
    „Tényleg nem kellett volna a politikát ebbe a műsorba belekeverni,nagyon örülök hogy az Attila nyert !!!
    Az Appril nem tett rám olyan benyomást, mint az Ádám,vagy a Teca. Bármelyikük jobb volt a táncegyüttesnél !”
  • 42. öröksoproni 2011. június 06. 10:49
    „Amikor nyomták a kisgyereket adásról adásra, már sejteni lehetett, hogy őt akarják kihozni győztesnek. Szabó Ádám egy óriási tehetség, sokra fogja vinni, talán még előny is számára, hogy itt nem nyert.”
  • 41. Hyppolit 2011. június 05. 21:57
    „Nem néztem a műsort egyáltalán, na nem érdektelenségből! Egy párat már "élveztem" testközelből, de nem is emlékszem olyanra, ahol már a kezdet kezdetén ne lett volna "világos", hogy ki fogja elvinni a pálmát. A háborgóknak pedig betömték a száját azzal, hogy"örüljetek, hogy itt vagytok, egy ország néz titeket". Az pedig alap, hogy a közönségszavazat darabszámában hiszek a legkevésbé! Szóval "cirkuszt és kenyeret", mindenki azt hisz, amit akar, én "kiszerkesztem" magam az ilyen műsorok nézői rétegéből, mert egyszerűen nem bírom a média arcátlan "gyomorba-rúgásait".”
  • 40. Madarász 2011. június 05. 21:43
    „9. quaestor 2011.06.05. 10:36
    Azért szerintem illik tudni a történelem húzósabb részeit még 10-20-30 év múlva is. Valóban gáz a tudatlanság, de ha még egy egész ország előtt ennek hangot is ad a műsorvezető, az égés. Illik tudni, hogy mi is történt 1920. június 4-én...

    Akár a születésnapja is lehetett volna a gyereknek... Egyébként meg a műsorvezetönek az a dolga, hogy megkérdezze, ez még nem jelenti azt, hogy nem tudta.

    A másik, hogy egy tehetség kutató műsorban nem ennek kellett volna meghatároznia ki a nyertes, szerintem a harmonikás gyerek és a táncosok sokkal magasabb szinten voltak nála, bár üde jelenség volt a tájszólásával.”
  • 39. Dirac 2011. június 05. 21:09
    „32. vikri 2011.06.05. 18:44

    Semmi "nagymagyarkodás" nem volt a műsorban, a srác tisztességesen megemlékezett a szomorú napról, kár mindenféle demagógiát és mitológiát gyártani ekörül, csak felesleges okoskodás, aki meg nézte a műsort (elég volt az utolsót is) látta hogy a gyerek körül amúgy is nagy volt a felhajtás, nem azon az egy mondaton múlott a győzelme, a jövő majd igazolni fogja, hogy sikeres lesz -e vagy sem. Ennél nagyobb nevek is mentek már süllyesztőbe, illetve ettől gyengébb és szánalmasabb produkciók is hoztak már pénzt a konyhára.”
  • 38. ersza 2011. június 05. 20:32
    „Én csak azt nem értem, hogy amikor kihirdették a győztest, és sorolták a nyereményét, mondták h. egy lemezszerződést is nyert. Szóval előre tudták, h. énekes nyer? Mi lett volna ha az Appril project nyer???”
  • 37. vikri 2011. június 05. 19:14
    „36! Szerintem is így van!”
  • 36. Kukac40 2011. június 05. 19:09
    „Ebbe a műsorba nem szabadott volna belekeverni a politikát. Annak kelett volna nyerni, aki a legérdemesebb rá. Kár, hogy a szakmai hozzáértést pont a végén zárják ki. A hangja még nagyon sokat változik, mire felnőtt lesz. Ő miatta csak pár ember vesz lemezt és eltűnik, mint a mesemondó kis srác annak idelyén. A bele fektetett munkáról nem is beszélve. Persze nem leszólva őt sem, csak szerintem az Appril, és Szabó Ádám sokkal többet fektetett fektetett be.”
  • 35. soproni 2011. június 05. 19:01
    „igazmondó !Elnézést,ezt kopinak szántam”
  • 34. soproni 2011. június 05. 18:59
    „19.igazmondó !Csak halkan súgom.... kérdezd meg az Osztrákokat,miért tartanak annyira a Magyaroktól? Nem kellene lenézned a saját véredet,mert nekünk is van szégyenkezni valónk bőven!”
  • 33. mir 2011. június 05. 18:51
    „32

    Így van”
  • 32. vikri 2011. június 05. 18:44
    „Micsoda magyarkodás lett ebből a műsorból...

    Nem vagyok oda Ö.Nóriért, de szerintem v.mi közvetlen, személyes dologra gondolt a kisfiú vagy a családja életében, ami június 4-gyel kapcsolatos (születésnap vagy v.mi hasonló), ezért kérdezett így vissza.

    Én egyébként békességpárti vagyok, nem kellene mindenbe ezt a magyarkodást belevinni - "nagymagyarország" úgy sem lesz. Rossz oldalon álltunk annak idején, most viseljük ennek a következményét. Akkor sem bírtak a külföldiek minket és sajnos most sem a pozitív kép irányba tartunk. Aztán ilyenkor meg jönnek ezek az okos "hazaárulózók" és társaik - mivé lettünk?!”
  • 31. AHA 2011. június 05. 18:23
    „Nem kell poormant(stickers),komolyan venni.Csak hozza a tőle megszokott formát!Ez az összes szókincse.Illetve van még,csak az még trágyább.Majd mindjárt bemutatja.”
  • 30. tpapru 2011. június 05. 18:01
    „Most komolyan! igazmondó, poorman! itt a mobil számom, keressetek meg, majd én elbeszélgetek veletek a románozásról : <moderálva>”
  • 29. gondolat1234 2011. június 05. 17:59
    „de jó, hogy egy percet sem láttam ebből és az összes többi tehetségkutatóból sem...”
  • 28. senkisetudja 2011. június 05. 17:42
    „2.=> Bújj el!”
  • 27. KoPi 2011. június 05. 17:30
    „26. poorman 2011.06.05. 17:08:
    Te3 csak hülyegyerekezel. Nekik ez valós, minden nap megélt életérzés. Szégyelld magad!”
46 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Christoph Schlingensief nyerte az idei Arany Oroszlánt

A német pavilon kiállítását tervező, tavaly elhunyt Christoph Schlingensief projektje nyerte az 54.… Tovább olvasom