Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 15°C | 24°C Még több cikk.

Fogyatékos lányt erőszakolt meg két kamasz

Megverte és megerőszakolta két kamasz a tiszalöki, értelmi fogyatékos gyerekeket foglalkoztató bentlakásos iskola egyik neveltjét. A fiatalok beismerték tettüket és azt is elmondták, hogy készültek az erőszakra.

Az értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozó bentlakásos iskolából a 17 éves lány tett feljelentést hétfőn a rendőrségen. Elmondta, hogy három nappal korábban két fiú bántalmazta és megerőszakolta. A 16 éves kamaszok szintén az intézmény lakói és a szobájuk ugyanazon a folyóson volt, mint a lányé. A rendőröknek azt mondták, hogy már készültek az erőszakra. Kiderült az is, hogy nemcsak most, hanem már karácsony előtt is erőszakoskodott egyikük a lánnyal.

A rendőrök a két kamaszt őrizetbe vették erőszakos közösülés miatt. Az eljárás közben vizsgálni fogják mindkettőjük elmeállapotát is. A törvény szerint egyébként, súlyosbító körülménynek minősül, hogyha az erőszakot többen követték el, ezért akár tíz éves szabadságvesztés is kiróható - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. 1olvasó 2009. január 08. 13:07
    „Annyira mégsem elmebetegek, hisz előre kitervelték az erőszakot. Ehhez volt eszük!!! Akkor mit is vizsgálnak???”
  • 21. KisVadföld 2009. január 07. 13:35
    „ungi
    Cáfolj meg hogy nem romák voltak.
    (Én nem akarok reklámozni semmit.)
    Gyerünk huzz bele.

    Egyébbként itt arányokról van szó, nem egy egyedi esetekről.
    De mindegy hagyjuk, aki ezzel jön hogy: ismerek rendes , becsületes ciganyembert is, es söpredek magyart, aki mindenkit atver, az hülyeséget beszél.
    Ez egy elterelő duma, értelme semmi!
    Amiről én beszélek, azok az arányok és ezen nem tudsz szépíteni.”
  • 20. vendég.lő 2009. január 07. 11:47
    „Ungi!
    Az a "söpredék, aki mindenkit átver" nem magyar.
    Csak az állampolgársága.
    (amiként magyar média is alig, inkább magyarországi)

    Azért, az több mint érdekes;
    fogyatékosok voltak az elkövetők,
    majd vizsgálni fogják az elmeállapotukat...

    Zsolt!
    Itt gyengébb elméjük abból látszik, hogy beismerték a szándékosságot,
    vagy ez éppen enyhít?

    Úgy tűnik, a jó és rossz közötti különbség összemosása fentről érkező elvárás.”
  • 19. ungi 2009. január 07. 09:48
    „Kisvadföld! Honnan tudod, hogy a kisebbseghez tartozott ez a ket fiu? Ezt en eddig csak felveteskent olvastam itt a hozzaszolasok között. Különben meg meg csak annyit, a cigany is ember, öt is anya szülte. Nem kell altalanositani, en speciel ismerek rendes , becsületes ciganyembert is, es söpredek magyart, aki mindenkit atver. Ennyi!”
  • 18. Primax 2009. január 07. 08:48
    „"KisVadföld"-nek :
    Le style, c´est l´homme. ( Buffon)”
  • 17. KisVadföld 2009. január 07. 08:17
    „ungi
    Akkor segítek, bár azt hittem némi agymunkával ki lehet venni a hozzászólásomból hogy mire gondoltam.
    Ez a tarka magyar nevezetű mozgalom volt ahol fleto elvtárs felvonulva büszként mutogatta a kisebbséget, - nincs ezekkel több probléma mint a magyarokkal, ugyanolyan becsületes emberek mint mi vagyunk.”
  • 16. ungi 2009. január 07. 07:01
    „KisVadföld! Szerintem te kevered a szezont a fazonnal. Gondolom te a melegfelvonulasrol beszelsz, de aruld el nekem, miert kevered ebbe is bele Gyurcsanyt? Ö nem volt ott, mikor ez a ket ifju ember elkövette tettet.Vagy netan ö mondta nekik, es a nehez gazdasagi helyzet vitte öket erre az elhatarozasra? Baromsag amit irtal!”
  • 15. thermoline 2009. január 06. 17:05
    „Pancser!:)) Ez jó volt:))”
  • 14. pancser 2009. január 06. 16:47
    „Mit keresnek egy folyosón a fiúk és a lányok? Miért nem koedukálják a hálószobákat is, sőt az ágyakat a szabadság szellemében. Mindenkinek egyforma jogot a p...hoz, medg a f...hoz. Ne kriminalizáljuk a dolgokat kérem, éljen a boldogító szabad liberalizmus.”
  • 13. k 2009. január 06. 16:35
    „"Az eljárás közben vizsgálni fogják mindkettőjük elmeállapotát is." - azt kiderül hogy nem normálisak és kapnak max pár év felfüggesztettet. Az ügyeletes nevelőt meg meghurcolják.”
  • 12. Judytka 2009. január 06. 15:49
    „9!
    Akkor enyhén szólva megváltoznak a szexuális szokásaik???”
  • 11. KisVadföld 2009. január 06. 15:32
    „szélsőballiberálistarka(magyar?)ok

    Nem is olyan rég, még fleto és a többi idíóta mutogatta őket az utcán valami felvonuláson vagy min.
    Hát legyenek rá büszkék.”
  • 10. Szilágyi_Zsolt 2009. január 06. 15:32
    „Akár cigányok is lehettek, de a fősodratú magyar média hozzáállását ismerve, ez úgysem fog kiderülni.
    Viszont ez esetben támogatom a zotya975-féle büntetési módszert, mert az értelmi fogyatékos cigányok szaporítására a legkevésbé sincs szüksége az országnak. Az úgynevezett "teljes értékű" cigányság túlnyomó többségével is van épp elég bajunk.”
  • 9. SAmu 2009. január 06. 15:29
    „A börtönben majd őket erőszakolják meg!
    Nővé kéne oprálni az ilyeneket!”
  • 8. Judytka 2009. január 06. 15:27
    „Ez már meg sem lep..”
  • 7. advocatusdiaboli 2009. január 06. 14:58
    „Természetesen cigányok voltak!”
  • 6. Judytka 2009. január 06. 14:55
    „Sutyerákok...minden esetre jól el vannak különítve egymástól,ha egy folyosón vannak...Ezektől kitelik,hogy a felnőtt gondozókra is rátámadnak...(tény,hogy egy fogyatékostól nem várható az ép gondolkodás...de annyira nem "hülyék"mégsem,mert készültek az erőszakra...szerintem nagyon is tudják,hogy mit tettek...)”
  • 5. zotya975 2009. január 06. 14:29
    „Előre is köszönjük!”
  • 4. ivankovicsj 2009. január 06. 13:58
    „zotya,
    amennyiben lesz infónk a fejleményekről, tájékoztatjuk az olvasókat”
  • 3. zotya975 2009. január 06. 13:47
    „Kár, hogy a Kisalföld mindíg csak a hírt közli, jó volna tudni a fejleményeket, a vizsgálat eredményét, nem csak ebben az esetben, hanem úgy általában. Vitatkozunk itt balesetről, orvosverésről,stb. úgy lenne jó, ha a végén kiderülne kinek volt igaza, ki látta jól a dolgokat.”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lábára lépett, golyót kapott a gyerektől

Rálőtt vigyázójára egy 4 éves gyerek, mert a nő véletlenül rálépett a lábára. Tovább olvasom