Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Fiatal japán nő győzött a léggitár-világbajnokságon

A Seven Seas művésznéven is ismert 19 éves Nagura Nanami, egy japán léggitáros lánybanda tagja Matt Burns amerikai bajnokkal szoros versenyben nyerte meg a mímel versenyt.
Egy fiatal japán nő győzött a léggitár-világbajnokságon a finnországi Ouluban.

A Seven Seas művésznéven is ismert 19 éves Nagura Nanami, egy japán léggitáros lánybanda tagja Matt Burns amerikai bajnokkal szoros versenyben nyerte meg a mímelt gitározás világversenyét, amelyet 19. alkalommal rendeztek meg a hét végén a Botteni-öböl partján fekvő észak-finnországi kikötővárosban.

A szabadon választott kategóriában a japán versenyző a Metallica amerikai heavy metal együttes Battery, és a szintén amerikai Foo Fighters rockzenekar Bridge Burning című dalából "adott elő" egyveleget. A két legjobb előadónak a Sweatmaster finn zenekar Animal című számát kellett lejátszania a képzeletbeli gitáron.

Seven Seas
Seven Seas

A léggitár-világbajnokságon fellépő "zenészek" úgy tesznek, mintha gitároznának. A szabályok szerint a résztvevőknek egy-egy percnyi metal-, illetve rockzenét kell előadniuk képzeletbeli hangszerükön. Idén kilenc országból 30 versenyző nevezett, közülük 16-an jutottak be a döntőbe.

A különös versengés hajdan tréfából indult, mára azonban Oulu város "védjegyévé" és fő turisztikai vonzerejévé vált, az idei esemény 7000 látogatót vonzott. Igazolására ideológiát is gyártottak, a verseny deklarált célja a világbéke elősegítése. "Aki léggitározik, nem visel fegyvert" - hangzik a jelmondatuk.

A műfaj művelői úgy tartják, hogy a léggitározás nem mímelt gitározás, hanem önálló előadóművészeti ág.

Az idei győztes jutalma egy speciális, "kézműves" plexigitár.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szadomazo-stúdiójában darabolta fel áldozatát a rendőr - 18+ írás

A férfi egy kannibalizmussal foglalkozó weboldalon ismerkedett meg áldozatával. Egy másik ember… Tovább olvasom