Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Fejenként ötezer dollár borravalót kapott három pincérnő

A fiatal pincérnő szerint a vendég azt mondta nekik, hogy költsék a pénzt iskolára és "az élet összes többi egyéb dolgára".
Fejenként ötezer dollárról, vagyis 1,1 millió forintról szóló csekket kapott egy illinoisi étterem három pincérnője az egyik vendégtől.

A caledoniai Boone County Family Restaurant tulajdonosa, Matt Nebiu szerint szombaton meglehetősen kis forgalma volt a vendéglőnek, amikor az egyik női vendég ötezer dollárról szóló csekkeket adott át a 25 éves Amy Sabaninak, a 23 éves Sarah Seckingernek és a 28 esztendős Amber Kariolich-nak.

A Rockford Register Star című helyi napilapnak nyilatkozva Sabani elmondta, először azt hitte, hogy a csekken 500 dollár szerepel, ám miután alaposabban szemügyre vette, meglátta, hogy valójában ötezer dollár van ráírva és nem akarta elfogadni az összeget.

A fiatal pincérnő szerint a vendég azt mondta nekik, hogy költsék a pénzt iskolára és "az élet összes többi egyéb dolgára".

Sarah Seckinger közölte, hogy az adományból befejezi az utolsó szemeszter előtt megszakított egyetemi tanulmányait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cuki: napi húsz órát alszik Sid, a bébilajhár

Szépen cseperedik Sid, a Fővárosi Állat- és Növénykert öt hónapos lajhárbébije. Pedig a nap nagy… Tovább olvasom