Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Fátylat rá!: hagyományos esküvőt terveznek - fotók

A Fátylat rá! vasárnapi adásában egy hagyományos esküvőt tervező pár próbál megegyezni egy olyan párral, ahol a vőlegény tűzoltó, ezért a szertartást is ehhez kapcsolódóan képzelik el.
Vajon sikerül egyezséget kötniük a pároknak, netán előfordul, hogy a műsorvezetőknek kell meghozniuk a döntést helyettük? Vasárnap este 19.00-kor a VIASAT3-on kiderül, ki nyeri a huzavonát.


ENIKŐ ÉS SZILÁRD


A pár két éve ismerkedett meg egymással, amikor mindketten egy beteg kislánynak gyűjtöttek adományokat. Idén januárban döntöttek úgy, hogy összeházasodnak. Szilárd uszonyos és búvárúszásban világcsúcstartó, többszörös világ- és Európa-bajnok. Emellett tűzoltóként dolgozik, Enikő kezét is tűzoltólétrán állva kérte meg. Esküvőjüket szintén „tüzes" témában szeretnék megszervezni, és nem tartják valószínűnek, hogy ebbe bárki is bele tudna szólni.


HAJNI ÉS MISI



5 éve ismerik egymást, első látásra kölcsönös volt a szimpátia. Megismerkedésük idején egy munkahelyen dolgoztak, de kapcsolatuk nem indult zökkenőmentesen, hiszen Misi akkor még nős volt. Később elvált, így már semmi sem állt boldogságuk útjába. Hajni nem csak az esküvőt várja izgatottan, hanem novemberben születendő babájukat is. Ami a menyegzőt illeti, hagyományos, sátras lagzit szeretnének Ópusztaszeren.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az év legveszélyesebb napja: július 13

Angliában az utóbbi két esztendő statisztikái szerint ekkor sérülnek meg a legtöbben. Tovább olvasom