Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Eurovíziós Dalfesztivál - Azerbajdzsánban az utcán ünnepeltek

A zuhogó eső ellenére is tízezrek vonultak Azerbajdzsán utcáira vasárnapra virradóra, hogy megünnepeljék a kaukázusi ország Eurovíziós Dalfesztiválon aratott sikerét.

"Hurrá!", "Éljen Azerbajdzsán!", "Győztesek vagyunk!" - kiabálták az emberek Ell és Nikki duójának éjszaka kihirdetett győzelme után. A házak ablakait zászlók lepték el, a siker sokakat megríkatott. A főváros, Baku főterén több ezres tömeg verődött össze.

A németországi Düsseldorfban rendezett dalversenyen diadalmaskodó kettős a várakozások szerint vasárnap késő este érkezik meg Bakuba. Az olajban és földgázban gazdag volt szovjet tagköztársaság mindössze a negyedik alkalommal képviseltette magát a több mint fél évszázados múltra visszatekintő dalversenyen. Vélemények szerint a győzelem óriási politikai jelentőséggel bír a Kaszpi-tengernél fekvő országban. "Történelmi győzelem, diadal az azerbajdzsáni kultúrának és zenének" - fogalmazott a közszolgálati televízió igazgatója. Apró szépséghibát csak az jelent, hogy a győztes dalt svéd csapat komponálta, azerbajdzsáni jellegzetesség alig van benne.

Azerbajdzsánban már most abban reménykednek, hogy a siker segít felhívni a Nyugat figyelmét az országra, és talán segít abban, hogy gazdasági-üzleti partnereket vonzzon az emberjogi kérdésekben gyakran bírált államba.

A túlnyomó részt muzulmánok lakta köztársaság Ilham Aliyev elnök autoriter irányítása alatt áll, a társadalomban a muzulmán értékek a mérvadók. A dalfesztiválon aratott győzelem váratlanul érte az azerieket, akik nincsenek hozzászokva a verseny szabadosabb légköréhez, egyebek közt a lenge ruhákhoz. Az országban - az éjjelihez hasonló - hirtelen támadt örömünnepeknek sincs hagyománya, nem véletlen, hogy az állam képviselői még nem értékelték a sikert - mutattak rá egyes források.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cannes - Zomborácz Virág átvette az EU filmes tehetségdíjat

A magyar Zomborácz Virág és a svéd Hanna Sköld átvette az Európai Unió MEDIA Európai Tehetség nevű díját vasárnap. Tovább olvasom