Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Endorfinok a szervezetben - sportfüggőség

Az endorfinok a gyönyörérzetért felelős apró fehérjeanyagok, felfedezésük óta még egy emberöltő sem telt el, mégis rengeteget hallunk jótékony szerepéről. Tulajdonképpen "belső morfinról", a szervezet saját maga által előállított fájdalomcsillapítója, egyben a belső öröm forrása.
Az endorfinok ópiátszerű vegyületek, kémiai információt közvetítenek, hasonlítanak a hormonokhoz is, de a polipeptidekhez is, noha valójában egy külön anyagról beszélünk.

Először úgy figyeltek fel erre az anyagra, hogy a futók által tapasztalt mámort kezdték tanulmányozni. Ez a természetes és intenzív aerob testmozgás esetén beálló feldobott állapot az endorfinok és a dopamin szintjének emelkedésétől áll be. Ilyenkor a fizikai fájdalom helyét felváltja egy feldobott optimista, euforikus állapot.

Az endorfin fokozott termelődésével járó állapotokhoz akár hozzá is szokhatunk. Vannak olyanok, akik ezért az érzésért mindenre képesek. Nem tudják elkezdeni a napot egy kis testmozgás nélkül, néha még akkor sem, ha már izületeik kárára megy a túlzásba vitt mozgás. Ugyanolyan típusú nyugtató anyag kerül ilyenkor a szervezetünkbe, mint a morfium, csak ezt a szervezet maga választja ki. Kémiailag talán a heroin függőséghez hasonlít legjobban ez az állapot.

Az endorfinok és a dopamin együtt fejtik ki a hatásukat, az endorfin csökkenti a fájdalmak hatását és a dopamin okozta gyönyöröknek nyílt utat enged. Az endorfinok kiválasztásához nem feltétlen kell fájdalmas ingernek történnie, elegendő hogy meghalljunk egy andalító muzsikát, megérintsük kedvesünket, vagy éppen a vízen ringatózzunk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtörte a csendet a Republicból kivált gitáros

Van élet a Republic után: új klip, kislemez, októberben megjelenő album, és akusztikus koncert a… Tovább olvasom