Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Emlékszik még? - 2008 október

Gazdasági válság, gyengülő forint, zuhanó tőzsdeárfolyam, olcsóbb benzin, magasabb kamat, hitelszigorítások, Nemzeti Csúcs, monori vonatbaleset, Zuschlag-per. Ezek voltak 2008 októberének legfontosabb hazai eseményei.

2008. OKTÓBER

GAZDASÁGI VÁLSÁG - Az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság hatásai októberben begyűrűztek Magyarországra is. A kormány és a jegybank 12 pontos csomagot készített a pénzügyi válság leküzdésére. Ebben azt javasolták, hogy jövő év januárjától ne emelkedjen az ajánlott átlagbér, halasszák el a jövő év elejére tervezett adócsökkentést és fogadják el a közpénzügyi csomagot. Felfüggesztették az Új Tulajdonosi Program elindítását és a tervezettnél is nagyobb mértékben csökkentették az idei és a jövő évre tervezett államháztartási hiányt. A kormány emiatt visszavonta a 2009-es költségvetés tervezetét, megemelte a betétbiztosítási alap garantált összegét és támogatást kért az Európai Uniótól, a Nemzetközi Valutaalaptól, valamint a Világbanktól. A jegybank a forint árfolyamának megőrzése érdekében 8,5-ről 11,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A kereskedelmi bankok egy része felfüggesztette, míg mások szigorították a svájci frank vagy euró alapú hitelek folyósítását. A Budapesti Értéktőzsde indexe az hónap elejei 19 ezer pontról 13 ezerre esett vissza. Az euró 241-ről 261 forintra, az amerikai dollár 171-ről 205-re, míg a svájci frank 153-ról 178 forintra erősödött októberben. Eközben azonban jelentősen csökkentek az üzemanyagárak. A benzin literjéért október elején még 300, a gázolajért pedig 308 forintot kértek, ám a hónap végére előbbi 25, míg utóbbi 12 forinttal lett olcsóbb.

TARKA MAGYAR! - Atrocitás nélkül, békésen zajlott a Tarka Magyar! elnevezésű erőszakellenes demonstráció Budapesten. A résztvevők az Erzsébet térről az Andrássy úton keresztül sétáltak át a Hősök terére. A rendőrség az Andrássy utat és a környező utcákat lezárta. A kirekesztés és az erőszak elleni civil, pártoktól független szervezetek által kezdeményezett demonstrációhoz magánemberként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is csatlakozott. Rendbontás ugyan nem volt, ám a rendőrök két embert előállítottak.

MONORI VONATBALESET - Négyen meghaltak, 26-an megsérültek, amikor a Nyíregyháza felől Budapestre tartó Hajdú IC-vonatba hátulról belerohant a Ceglédről ugyancsak a főváros felé tartó személyvonat. A vizsgálat még nem zárult le, ám az eddigi információk alapján tudni lehet, hogy amikor a vonatok elhagyták a baleset előtti utolsó - Pilis - állomást, akkor olyan jelzést kaptak, ami utalt az előttük lévő pályaszakaszon a biztosítóberendezés működésképtelenségére. A jelzés szerint a vonatok legfeljebb 15 kilométeres óránkénti sebességgel haladhattak volna. A biztosítóberendezés hibája miatt a vonat 100-110 km/óra sebességről kezdte a fékezést és 75-80 km/óra sebességgel ütközött az előtte szabályos sebességgel haladó InterCity vonat utolsó kocsijának. A rendőrség "Kettőnél több ember halálát okozó vasúti közlekedés veszélyeztetése" miatt indított nyomozást. A mozdonyvezető kihallgatásán azt mondta, nem tartja magát felelősnek a balesetért, jelenleg szabadlábon védekezhet. A baleset után Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a MÁV elnöke és vezérigazgatója is felajánlotta lemondását, ám utóbbiét Gyurcsány Ferenc nem fogadta el. Molnár Csaba, az új közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter december elsején tette le a miniszteri esküjét.

ELKEZDŐDÖTT A ZUSCHLAG-PER - Október 8-án volt az első tárgyalása a Zuschlag-ügynek a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, Kecskeméten. Zuschlag Jánost és 15 társát folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással vádolják. A Zuschlag-ügy 2005 elején robbant ki, 2007 nyarára pedig országos méretűre nőtt, miután kiderült, hogy a Zuschlag Jánoshoz kapcsolódó alapítványok és egyesületek nem tudtak elszámolni azokkal az összegekkel, amelyeket állami pályázatokon nyertek. A bűncselekménnyel 72 milliós kárt okoztak, bár ennek jelentős része "megkerült": ötvenmillió forintot maga Zuschlag János fizetett be korábban. Zuschlag Jánost az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének volt ügyvezetőjét és kiskunhalasi képviselőt 2007 szeptemberében egy kihallgatás után vették őrizetbe az ügyészek. Kilenc olyan alapítványt találtak, amelyek rosszul használták fel a pályázati pénzeket. Az ügyben több vezető politikust, például Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is kihallgatták, mert az elcsalt pályázatok egy részét annál a tárcánál bírálták el, ahol Gyurcsány Ferenc korábban miniszter volt. Zuschlag János egy korábbi kihallgatáson a politikai felelőssége mellett büntetőjogi felelősségét is elismerte az ügyészségen. Lados István, a volt politikus egykori titkára, az ügy másodrendű vádlottja is Zuschlag ellen vallott.

NEMZETI CSÚCS - A parlamenti pártok vezetői, egykori és jelenlegi miniszterelnökök, házelnökök, MTA-elnökök, jegybankelnökök, szakszervezeti, önkormányzati és gazdasági vezetők részvételével tartották októberben a Nemzeti Csúcsot, amelyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett a gazdasági válság okozta problémák megoldására. A találkozón sem a mostani, sem a korábbi államfők nem vettek részt, de az Alkotmánybíróság elnöke is távol maradt. A miniszterelnök konstruktívnak nevezte az eszmecserét, míg az ellenzék szerint összefogásra és új, hiteles politikusokra volna szükség.

MAJDNEM MEGSZŰNT AZ MDF FRAKCIÓ - Október közepén a megszűnés fenyegette az MDF parlamenti frakcióját, miután Almássy Kornél kizárása után Vas János is távozott a képviselőcsoportból, amely így 9 tagúra zsugorodott. A házszabály szerint azonban legalább 10 képviselőből kell állnia egy frakciónak. Az ellenzéki párt helyzetét Lengyel Zoltán egykori fideszes politikus mentette meg, aki frakcióvezető-helyettesi posztot és szabad mandátumot kapott. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a párton belül kötelező szavazások sem vonatkoznak rá automatikusan. Lengyel Zoltán azután lépett ki a Fidesz frakcióból, hogy tavaly júliusban egy igazoltatás során rendőrökkel keveredett konfliktusba. Az ügyben később a képviselő és a rendőrök feljelentése alapján is indult egy-egy nyomozás.

ÚJRATEMETTÉK JANUS PANNONIUST - Újratemették Janus Pannonius földi maradványait. A Pécsi Egyházmegye 26. püspökét a pécsi Székesegyház altemplomába temették. Janus Pannonius az első név szerint ismert magyar költő és humanista 1434 és 1472 között élt. Sírját és maradványait 1991-ben találták meg a régészek a pécsi Székesegyház altemplomában, amikor a nyugati fal mentén a fűtés modernizációját végezték. Minden kétséget kizáróan idén tavasszal sikerült bebizonyítaniuk, hogy valóban a humanista költőről van szó. A kutatások szerint Janus Pannoniust először Zágrábban temették el, majd onnan egy év elteltével hozták a pécsi Bazilikába. Itt hét évig rejtegették a török uralom miatt, majd Mátyás király utasítására temették az altemplom egyik szegletébe.

FELMENTETTÉK HAJDÚ LÁSZLÓT - Felmentette a móri bankrablásban való részvétel vádja alól Hajdú Lászlót a Fővárosi Bíróság, de nyolc egyéb bűncselekmény - emberölés kísérlete, több rablás, súlyos testi sértés kísérlete, okirat-hamisítás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés - miatt halmazati büntetésként 17 év fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ezen felül elrendelte egy korábban felfüggesztett, kétéves szabadságvesztés végrehajtását is. Az ítélet indoklása szerint Hajdú László nem volt jelen Móron, így nem vett részt az ott elkövetett 8 ember halálával végződött bűncselekményben. Azóta a hatóságok elfogtak két újabb gyanúsítottat, egyikük ellen az ügyészség idén áprilisban emelt vádat a Móron történtek miatt, a másik gyanúsított időközben öngyilkos lett a börtönben.

ELKÉSZÜLT AZ M7-ES AUTÓPÁLYA - Október 22-én átadták a magyar-horvát határon az új Mura-hidat és ezzel együtt az új letenyei határátkelőt. A Letenyénél felépült Zrínyi híd és a határátkelő segítségével immár Budapesttől egészen a horvát tengerpartig sztrádán mehetnek a járművek. Az új átkelőt 8 millió euróból, magyar tervek alapján, horvát kivitelezők építették. A költségeken a két állam fele-fele arányban osztozott. A 216 méter hosszú híd átadásával a magyar fővárosból a horvátországi Rijeka 4 óra alatt elérhető lett autóval.

OKTÓBER 23 - GYÚJTÓBOMBÁKKAL - Időzítővel ellátott benzines gyújtóbombákkal és a radikális jobboldal be nem jelentett felvonulásával zárultak az október 23-ával kapcsolatos demonstrációk. A rendezvényekről több mint 30 embert állítottak elő, köztük Budaházy Györgyöt. Az engedély nélkül tartott esti felvonulás résztvevőit a rendőrök a Markó utcánál állították meg, ahonnan igazoltatás után, egyenként engedték el őket. A rendőrök itt Molotov-koktélokat, késeket, tőröket, viperákat és gázspray-t is lefoglaltak. A rendőrök egy a Nyugati téri felüljáró alatt parkoló autó csomagtartójában három, időzítővel ellátott gyújtóbombát találtak, az autó sofőrjét elfogták.

A LÁNCHÍD LESZ AZ ÚJ KÉTSZÁZASON - A szavazatok több mint felét, csaknem 100 ezer szavazatot kapott a Lánchíd, így az 1849-ben átadott híd - a fehér gólyát és a Megyeri-hidat megelőzve - kerül az új 200 forintos pénzérme hátoldalára. Az érme leghamarabb 2009 első félévében kerülhet forgalomba. A papír kétszázast várhatóan jövő év végén vonják ki a forgalomból. A forint történetében először fordult elő, hogy egy pénzen szereplő motívumról szavazást tartottak.

ELFOGTÁK AZ ARANYKÉZ UTCAI ROBBANTÓT - A cseh rendőrség elfogta a 1998-as budapesti Aranykéz utcai robbantással gyanúsított Jozef Roháčot, aki ellen a magyar hatóságok még 1999-ben elfogatóparancsot adtak ki. A férfit ittas vezetés miatt állították elő Prágában Az eljárást később a cseh rendőrség folytatta, amely gyanúsnak találta Roháč iratait. A szlovák rendőrség bevonásával sikerült igazolni, hogy az okmány hamis, s néhány órán belül az is kiderült, hogy a nemzetközileg körözött férfiről van szó. 1998 nyarán Budapest belvárosában, az Aranykéz utcában robbant fel fényes nappal egy Polski Fiatban több kilogrammnyi robbanótöltet. A merénylet célpontja az alvilági körökben is ismert Boros Tamás volt. A detonációban rajta kívül hárman haltak meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyilkosok a világban 2008-ban - Amstetteni rém és társai

Az amstetteni rém, a finnországi ámokfutó, az afrikai albínók elleni rituális gyilkosságok voltak… Tovább olvasom