Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

Elhunyt Annie Girardot francia színésznő

Elhunyt Annie Girardot francia színésznő; az 1960-1980-as évek francia filmművészetének meghatározó és rendkívül népszerű alakja hétfőn 79 éves korában egy párizsi kórházban halt meg.

"Békésen távozott, anyám és én mellette voltunk" - tudatta unokája, Lola Vogel.

Annie Girardot hosszú évek óta Alzheimer-kórban szenvedett, a család 2006-ban hozta nyilvánosságra, hogy beteg. A művésznő a kór elleni küzdelem jelképévé vált, miután elvállalta, hogy szerepeljen Nicolas Beaulieu rendező Ainsi va la vie (Így múlik el az élet) című dokumentumfilmjében.

A franciák egyik kedvence 1931. október 25-én született Párizsban, a filmvásznon 1955-ben a Treize á table (Tizenhárman az asztalnál) című filmmel mutatkozott be. Öt évvel később szerepelt a Rocco és fivérei című klasszikusban, pályafutása igazán az 1960-as években vett lendületet.

Játszott az Élni az életért című drámában, de láthatta a közönség a Dillinger halott című filmben is. Krimikben és vígjátékokban szintén nagy sikert aratott, A szoknyás zsaru, valamint az Ellopták a Jupiter fenekét című alkotásban Phillippe Noiret oldalán hódította meg a nézőket.

Annie Girardot háromszor kapta meg a francia filmvilág Oscar-díjaként emlegetett César-díjat, először 1977-ben, majd hosszú szünet után 1996-ban és 2001-ben. Férje Renato Salvatori olasz színész volt, akivel még a Rocco és fivérei forgatásán ismerkedett meg. Később különváltak, kapcsolatukból egy lány született.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igyál tejet nyugodtan - semmi hatása sincs!

Holland kutatók 120 ezer ember egy évtizedes követéses vizsgálata alapján arra a megállapításra… Tovább olvasom