Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Elárverezik Einstein magánleveleit

A tudós egyebek mellett szól bennük Istenről, egyik fia geometriai tanulmányairól és egy játék gőzmozdonyról is, amelyet gyerekkorában kapott nagybátyjától.
Einstein 27 elküldött magánlevelét árverezi el a kaliforniai székhelyű Profiles in History aukciósház.

Az angol és német nyelvű levelek egy része kézzel, a többi géppel íródott, a tudós egyebek mellett szól bennük Istenről, egyik fia geometriai tanulmányairól és egy játék gőzmozdonyról is, amelyet gyerekkorában kapott nagybátyjától.

A magángyűjteményben őrzött levélköteg Einstein személyes írásainak egyik legnagyobb, valaha árverésre került kollekciói közé tartozik. Ennél is fontosabb azonban, hogy az írások kivételes betekintést engednek a tudós gondolataiba, amikor azok éppen nem a relativitás elmélete körül forogtak - mutatott rá Joseph Maddalena, az aukciósház alapítója.

Az egyik levélben arra ösztönözte egyik fiát, hogy vegye komolyabban a geometriát. Egy másikban egy barátot vigasztal, aki felfedezte, hogy a férje megcsalja.

Egy harmadik levélben nagybátyját köszönti 70. születésnapján, és visszaemlékezik, hogyan ébresztett benne élethosszig tartó érdeklődést az ajándékba kapott játék gőzmozdony. Istenről szólva elutasítja azt a széles körben leterjedt nézetet, hogy ateista lenne.

Maddalena egyenként ötezer és 40 ezer dollár (1,4 millió - 11 millió forint) közötti összeget vár a történelmi dokumentumokért a csütörtöki árverésen, a teljes bevétel 500 ezer dollártól egymillióig is terjedhet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a Gyűrűk Ura sztárja

A 93 éves színészt, Sir Christopher Lee-tegy kórházban érte a halál, ahová légzőszervi problémákkal… Tovább olvasom