Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Együnk keveset, mozogjunk többet

Együnk keveset, mozogjunk többet, hogy jó legyen a közérzetünk! A kedves olvasó most azt hiszi, hogy megint egy próféta majd arról szónokol, hogy a tenger sok gondja mellett figyeljen oda az étkezésére és kezdjen el edzeni.
,,Hol van Nekem arra időm" Én nem vagyok próféta, csak egy gyarló ember, huszonhét éve edző aki edzett és megfigyelt másokat, és jelenleg is figyeli ötven éves önmagát. Nem akarok csodákról, varázsporokról és egyéb szélhámosságokról írni, egész egyszerűen azt mondom, hogy én sokat köszönhetek annak, hogy gyerekkorom óta sportolok, és odafigyelek, hogy mit lapátolok magamba. Egyelőre leszögezem, hogy nem vagyok aszkéta, sőt, én is csak ember vagyok. Az emberi test minden pici részecskéje a mozgásra van berendezkedve. Közel száz éve mégis áttértünk az ülő életmódra. Beülünk az autóba, felülünk a buszra, a vendégségben helyet foglalunk, egész egyszerűen fáradtak vagyunk. Finomított, agyonfőzött, agyontartósított élelmiszereket eszünk és nyeljük a tablettákat. Nappal kávét iszunk, hogy fönn tudjunk maradni, ,,mert hát pörgünk". Este altatóval alszunk el, mert hát másnap megint pörögni kell. Régen őseink a nyeregből uralták Európát, jelenleg helyeket jelölnek ki, ahol mozoghatunk.

Nagy Sándor edző
Nagy Sándor edző

A málnaszörpöt piros ételszínezékkel színezik, hogy málna-színe legyen; gyermekkoromban az én kónyi nagymamám nem színezte a málnát, az olyan szép piros volt, hogy megfogta a poharat. A gyümölcsöt fáról ettük, reggeltől estig a Hanyt jártuk; a kónyi fiúk megmutatták az ehető növényeket, tüzet raktunk, sült krumplit sütöttünk, kútvizet ittunk, szutykosak és egészségesek voltunk. A nagymamám kemencében sütött kenyeret, egy hét múlva is friss volt. Egymással játszottunk, csónakáztunk a Tündér- tón, figyeltük a madarakat, meg a kolompoló csordát amikor este hazatért a legelőről. Talán ott szerettem meg a mozgást. A kónyi fiúkkal minden nap fociztunk. Én is focista akartam lenni, mint a legtöbb fiúgyerek. Tehetségem nem volt hozzá, de egy üres konzervdobozzal is jókat játszottunk.

Soha nem felejtem el, hetedikes koromban a Móra iskolába kerültem, Röck Samu tanár úr terelte a gyerekeket a reggeli sorakozón az udvaron. Már akkor feltűnő volt Samu bácsi erős egyénisége és sportos alkata, hatalmas bicepsze és eltökéltsége. Nem féltem megszólítani ,,Tanár bácsi, hogy lett ilyen erős?" ,,Sokat kell dolgozni kislegény" válaszolt Samu bácsi. Hát sokat is dolgoztatott minket, fantasztikus sportélet volt a Mórában egy fantasztikus ember vezetésével. Ha megengedi az olvasó, ebben a sorozatban hétről-hétre szeretnék tanácsokat adni, hogy ami rossz, azon hogyan változtassunk és ami jó, hogy tegyük még jobbá. Én például egész egyszerűen szeretném jól érezni magamat, és a hátralevő éveimet a legnagyobb egészségben leélni. Persze az nem azt jelenti, hogy sosem leszek beteg, de csökkentem az esélyét. Át lehet menni behunyott szemmel is az úttesten,nagy forgalomban, de ha kinyitjuk a szemünket nagyobb esélyünk van. Nyissuk ki együtt a szemünket.

Tisztelettel,

Nagy Sándor edző

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Mankapunka 2010. július 10. 15:39
    „fecska

    Melyik részét nem érted?????

    Mondom ELŐNYTELEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Nem azt írtam,hogy rossz arc. Kérdezz nyugodtan.

    Szabadhegy József Attila utca 129.”
  • 20. kiscic 2010. július 09. 14:13
    „Truder: én is sokat nevetek Eleméren!!!! A nevetés pedig jót tesz az egészségnek!!!! - Köszi Elemér-általad sokkal, de sokkal egészségesebb lettem! :D”
  • 19. Truder 2010. július 08. 20:52
    „Elemér rajtad csak mosolygok...”
  • 18. Elemér 2010. július 08. 16:20
    „16. h.sz. Truder

    Örülök hogy találtál megoldást.

    http://www.youtube.com/watch?v=dZ8jeIKG2Tk”
  • 17. Elemér 2010. július 07. 14:14
    „Miért kell olyan sokáig keresni a megoldásokat ? Azért mert magyarul mindig csak a sötétben tapogatoztok. Sajnos én nemtudok észt osztani, csak kattintok egyet és az orrod elé teszem a megoldást. Ide már angoltudás kell. Guglizzál és forditsd le a lapot.

    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:IicFpFWjT8wJ:www.diet-i.com/calorie_chart/+diet+calorie+chart&cd=1&hl=en&ct=clnk&gl=us

    ´Elemér! Mért is van annyi ronda dagadt ember Amerikában?"

    Szerintem ugyanazért, mint Mo.-n és a nagyvilágban.;))

    Ha Sanyival találkoznék, akkor azt kérdezné tölem, hogy bácsi maga miért néz ki ilyen jól ?
    Azért fiam, mert én Amerikábol jöttem.;))

    http://shemcreeksc.com/images/blog/Cenegenics_Dr_Life.jpg”
  • 16. Truder 2010. július 06. 21:04
    „Gratulálok Sanyi, jól csinálod a dolgod!
    Akik a kifogásokat keresik az egészséges életmód követésére, üzenem nekik, hogy a megoldások keresése éppen annyi időt, és energiát igényel! Ráadásul, ha megvan a megoldás, még hasznos is..
    Elemér! Mért is van annyi ronda dagadt ember Amerikában?”
  • 15. Elemér 2010. július 06. 15:08
    „Az ötlet nem rossz, igaz hogy Mo.-n a kaloriához nem konyitanak. Legfontosabb viszont kimaradt. Ez pedig a lélegzés, amit tanulni kell. Semilyen sport nem tanit helyes lélegzésre. Ide kell a yoga.”
  • 14. fecska 2010. július 05. 20:43
    „Úgy hallottam, ez az edző a szabadhegyi konditeremben dolgozik és nagyon szeretnek hozzá járni,kedves, barátságos, mindenkinek segít.Azért tetszik a cikke, mert emberközeli, nem az izomagyú bodybuilderesek világát mutatja meg,és azt hirdeti, hogy sosem késő változtatni.
    Kedves Mankapunka! Rólad is megnéznék azért egy képet...vagy jobb ha inkább nem látom? :)”
  • 13. Agent 2010. július 05. 14:43
    „11, nekemd tényleg mindenről a fidesz jut az eszedbe, kiment a Vitya aztán elkergetett futni, vagy megette a kajádat?:)”
  • 12. Mankapunka 2010. július 05. 11:47
    „Nagyon előnytelen kép erről az ürgéről????

    Úgy néz ki,mint aki a felvétel előtti nap szarrá szívta az agyát.”
  • 11. fióka 2010. július 05. 10:34
    „Együnk keveset, mozogjunk többet--->ez akár kampány szövege is lehetne fidesznek mer gondoskodik mindkettőről:)”
  • 10. Elemér 2010. július 04. 14:42
    „Elhizás az ma a szegények betegsége a nagyvilágban. Olcsó a kaloria.”
  • 9. Elemér 2010. július 04. 12:14
    „Mo. az mindig a nyugat mögött volt és azt majmolta életmódban. Most is csak igy megy ez, de az elmaradás megvan. Dunctjuk sincs az embereknek ott a kaloriárol, se üzletben se restiben se otthol a konyhában. Gyümölcsöt és zöldséget nem is esznek, mert drága. Tény hogy a gazdag ember tovább él, nem mert többet mozog hanem jobban él. Tornaterem, uszoda, egészséges életmód, jobb kaja és orvos. Én az átlagembernek csupán a rendszeres sétát ajánlom már nyugdijkorban. Magam viszont rendszeressen sulyozok, uszok, yogazok és a kaloriával tisztában vagyok.;))”
  • 8. pityesz 2010. július 03. 14:35
    „A lényeg:Nem szabad abba hagyni a lélegzést.Akkor sokáig tudunk mozogni,és a végén már keveset eszünk.”
  • 7. soproni 2010. július 02. 19:33
    „Biztatásul

    "A rendszeres mozgás bizonyítottan csökkenti a szívinfarktus, a stroke, az elhízás és a túlsúly, a II. típusú cukorbetegség, a vastagbélrák, az emlőrák kialakulásának kockázatát. Javítja a vázizomrendszer egészségét, a pszichés jólétet, az alvást, és segítheti az Alzheimer-kór megelőzését." Aki akar,az tud időt szakítani egy kis mozgásra!”
  • 6. máris 2010. július 02. 08:55
    „EZ MOST AZ ELSŐDLEGES SZLOGEN MINDENHOL! AKI IDŐSEBB, NETALÁN MÉG BETEG IS, ÖRÜL HOGY ÉL! FIATALOK, ---- HAJRÁ!!!---”
  • 5. Agent 2010. július 01. 20:53
    „Naponta/kétnaponta egy-két órának lennie kell a mozgásra, a futás ingyen van, viszont a kompromisszumokat el lehet felejteni és az egésznek rendszere kell, hogy legyen, ha az ember egyszer megmagyarázza magának, hogy "ma azért nem megyek futni", akkor bármikor fog találni kifogást. Menni kell, ha esik, ha fúj, ha +30 C°van, ha -10 C°, ha esik, ha fúj, megfelelő öltözék, cipő kapható, töltés meg van éppen elég. Én már nem tudnám elképzelni azt, hogy ne fussak rendszeresen, egyébként tény, ki lehet vele takarítani a negatív gondolatokat, illetve pl. munkával kapcsolatban igen jó megoldásokat, ötleteket lehet kiagyalni futás közben, amelyek pl. az irodában nem "ugranak be".”
  • 4. anuvuk 2010. július 01. 18:25
    „Az a baj, hogy van aki csak eszik, meg eszik, meg tévézik, - de nem "MOZOG" itt a baj.
    Fizikai munka, 46 év után mentem nyugdíjba, mikor még lakatosként, a család, a túlóra mellett sem mondtam le a mozgás öröméről, volt hogy fáradtnak éreztem magam mikor kimentem, - de az aktív pihenés teljesen feltöltött, a napi munkáról 100%-ban elfelejtkeztem !!
    "Madárvédelem - Természetvédelem"”
  • 3. Révfalusi-szúnyog 2010. július 01. 17:19
    „Na, ez aztán megint egy nagy gondolkodó! Amilyenek a sportolók általában...a seggükben hordják az eszüket.
    Tudja edzőkém, egy kultúrember, egy polgár, nem lapátolja magába a kaját, hanem étkezik. Itt kezdődik minden, úgyhogy kend mindjárt a legelején elcseszte.”
  • 2. Mankapunka 2010. július 01. 12:51
    „Ezt tessék elmondani egy útépítőnek,meg egy ács,kőművesnek is.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tilla, a nép fia

Évek óta a legsikeresebb show-műsorok arca Till Attila, lelkesedése és lendületessége azonban még ma… Tovább olvasom