Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Egyre több nagyon kis súlyú újszülött marad életben

Egyre nagyobb az esélye a túlélésre az igen kicsi, akár 400 gramm alatti súllyal született babáknak - állapította meg egy amerikai felmérés.

Az ilyen éretlenül született gyerekek azonban számos egészségügyi problémával néznek szembe, ahogy felnövekednek - tették hozzá a Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában közzétett jelentés szerzői.
Mint Edward Bell kutatásvezető, az Iowai Egyetem munkatársa elmondta, a 400 gramm alatt világra jött újszülöttek túlnyomó többsége éretlen ahhoz, hogy életben maradjon. A babák túlélési esélyeit azonban nem annyira nagyságuk, mint inkább fejlettségi állapotuk határozza meg. A Bell által készített regiszterben a legkisebb súllyal született és életben maradt babák kaphatnak helyet. Ezen a listán a 11-es sorszámú az a 359 grammal született kislány, akinek születése és szerencsés túlélése a felmérés lefolytatására késztette Bellt, miután az egyetemi klinikán ellátta a babát. Az orvos 110 baba nyomára bukkant az orvosi szakirodalomban és a médiában világszerte, akik 1936 és 2010 között születtek, és akikkel a regiszter elindult.

A lista - amely a www.healthcare.uiowa.edu/tiniestbabies címen található meg az interneten - egyre bővül. A mostani jelentésben szereplő babák többsége az Egyesült Államokban született, 1990 után. Ebben az időszakban minden évben egyre több igen kis súllyal világra jött újszülött maradt életben. A regiszterben szereplő babák 22-34 terhességi hét után születtek meg, 260 és 397 gramm közötti súllyal. Mint Bell emlékeztetett rá, a várandósság 19. hete környékén éri el egy átlagosan fejlődő magzat a 400 gramm körüli súlyt.

Ebben a szakaszban minden egyes fejlődési hét nagyon sokat számít, ezért azoknak a kis súllyal született babáknak van esélye a túlélésre, akik lassabban fejlődtek az anyaméhben, és bár nem érte el a 400 grammot a súlyuk, amikor világra jöttek, a magzati fejlődésben előrébb voltak, lehetőleg már a terhesség harmadik trimeszterében. Mint jelentésükben a szerzők megállapítják, a túlélő babák háromnegyede lány, ahogyan a tíz legkisebb súlyú túlélő újszülött is. A túlélésnek azonban ára van: a Bell regiszterében szereplő gyerekeknél gyakran jelentkeznek egészségügyi vagy tanulási problémák, korukhoz képest pedig általában kicsi a súlyuk és alacsonyabbak az átlagosnál.

A regiszterben pillanatnyilag 111 baba adatai találhatók meg. A jelentésben még nem is szereplő, legutóbb nyilvántartásba vett - 111-es számú pici - az eddigi legkisebb súllyal életben maradt fiú, aki 274 grammal a németországi Göttingenben tavaly jött világra. A születésekor mindössze 27 centiméteres hosszúságú fiúcska 18 hónapos korára már elérte a 11 kilogrammot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faszén a kaján - Celebek téves fogyitippjeinek listája

A listára került egy diéta is, amelyet állítólag Naomi Campbell szupermodell, valamint Ashton… Tovább olvasom