Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Egy zentai születésű lány lett a Nemzet Szépe

Tetoválás, plasztika, testékszer kizáró ok volt a versenyen.
Kis Gabriellát választották a 2017-es Nemzet Szépe győztesének szombaton a gödöllői királyi kastélyban. A 21 éves ápolónő nyereménye mások mellett 1 millió forint készpénz és egy autó.

Június 17-én a gödöllői királyi kastélyban rendezték meg a Nemzet Szépe szépségversenyt szinte napra pontosan 150 évvel azt követően, hogy megkoronázták Sissit, az utolsó magyar királynőnket.

A több száz jelentkező közül 12 lány jutott be Nemzet Szépe felkészítő táborába, s 10 versenyző mutathatta meg magát szombaton a zsűri előtt. Az eseményen a külső és a belső is érték, fontos volt a lányok természetessége, így tetoválással, plasztikai műtét után és testékszerrel sem lehetett indulni.

A Nemzet Szépe győztese Kis Gabriella lett.
A 21 éves szépségkirálynő a szerbiai Zentán született, jelenleg Szegeden dolgozik ápolónőként a sebészeti klinikán. Gabriellának a tavalyi győztes, dr. Özer Nóra adta át a Nemzet Szépének járó egyedi tervezésű koronát. A nyertes kiemelkedő díjazásban is részesült: 1 millió forint készpénzt, a Magyar Talléros Kft. jóvoltából egy Fiat 500-as gépjárművet, egy hetes marokkói utazást, Silka modell szerződést, CND Nail jóvoltából 1 éves bérletet és Pearl Cosmetics ajándékcsomagot is kapott.

Szépségkirálynőként azt az üzenetet szeretném terjeszteni, hogy nekünk magyar nemzetként össze kell tartanunk. Attól függetlenül, hogy egy határ választ el bennünket, ez a legfontosabb

- mondta Kis Gabriella.
 
Egy zentai születésű lány lett a Nemzet Szépe


Második udvarhölgynek a 26 éves szadai Antal Éduát, első udvarhölgynek a 21 éves tiszaújvárosi Biba Kittit választotta a zsűri. A közönségdíjas a 22 éves szolnoki Hegedűs Nikolett lett.

A magyar győztes 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation’s ­Beauty világversenyen. Az elkövetkezendő időszakban a nemzetünket képviselő királynőnek feladata lesz, hogy hírül vigye Magyarország turisztikai- és természeti értékeinek, gasztronómiájának, hagyományainak, történelmének és nemzeti specialitásainak ismeretét is.

Fontosnak tartjuk a magyar export-import lehetőségek, a legjobb hazai vállalatok bemutatását. A világversenyen a jelentkezők kisfilmjeit komoly gazdasági szereplők előtt vetítik le, akik nem csak a szépségek, hanem befektetési lehetőségek megismerése után is érdeklődnek. A szépség ünneplésén túl a hazai élelmiszeripar, borkultúra, turizmus, természeti kincsek, tudományos fejlesztések, gazdasági kapcsolatok népszerűsítésének misszióját szeretnénk beteljesíteni

- mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója és tulajdonosa.

Az idei zsűriben Tolvai Reni énekesnő, Özer Nóra 2016-os Nemzet Szépe, Kanizsai Ágnes a Silka tulajdonosa, Nagy Rudolfné Anett a Talléros Pálinka képviseletében, Kiss Márk stylist, Adam Koncsek, a Nemzet Szépe hivatalos fotográfusa, Lisztes Krisztián válogatott labdarúgó, Schmuck Andor, Bujtás Gyula és Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója döntött a győztes személyéről, valamint szavazati joggal rendelkezett a két műsorvezető, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepeljük az apukákat!

Ünnepeljük az apukákat!
Ezt a dátumot is tanuljuk meg: június 3. vasárnapja az apák napja. Tovább olvasom